Csúcstechnika a Balaton vizén: igen, ez egy vitorlás!

iho/hajózás   ·   2018.07.16. 16:00
trimaran0

„Czap Zoltánnak, a Hungexpo – Hungarian Silence kormányosának elmondása szerint a megvalósításhoz az ötlet nagyjából négy éve, a balatoni katamarán versenysikerek és ezt követő hegemóniájuk láttán fogalmazódott meg” – olvasható a Compass Magazin oldalán. „A cél egy gyors, biztonságos és különleges hajó megépítése volt, amelyik a Kékszalag abszolút győzelemért szállhat vízre. Ehhez a közvetlen ihletet a földkerülő vitorlás versenyek sztárjai, a csúcstartó trimarán versenyhajók adták. A téma elmélyült tanulmányozása után kirajzolódott egy karbon technológiával megalkotott könnyű, foileres, tehát a vízből teljes testtel kiemelkedő háromtestű vitorlás képe. A koncepció megszületése utáni három év a tervezésről és a megvalósításról szólt.

A vitorlás tervezésének vezetője Fekete László volt, aki a könnyűszerkezetes repülőgépgyártás és a karbon technológiák szakértője. A kialakítás fő szempontja mindvégig az volt, hogy a hajó a balatoni versenyeken, a jellemzően rapszodikus szélviszonyok között is a legjobb teljesítményt nyújtsa. A trimarán kivitelt az indokolta, hogy ez a legbiztonságosabb többtestű hajóforma. Végül áramlástechnikai szempontból minden körülményhez igazodó hajótestet sikerült kifejleszteni. Ennek köszönhetően a hajó gyenge szélben és viharos körülmények között is maximális teljesítményt képes nyújtani.

A hajót Fekete László és Czap Zoltán két éve építi, vízre pedig tavaly novemberben került először a Club Aliga kikötőjében, ami a hajó báziskikötője. Itt a csapat minden támogatást megkap munkához, a szerelésekhez, javításokhoz, daruzáshoz. A motorost eddig szintén a Club Aliga biztosította.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek