Debrecen: új üzemeltető a repülőtéren

iho/repülés   ·   2011.08.25. 15:08

A város közgyűlése csütörtökön módosította a repülőtér üzemeltetési szerződését. A cég ezzel megszerezte az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészét, s 75 évig üzemeltetheti a repülőteret, miközben a repülőtéri ingatlan és eszközvagyon önkormányzati tulajdonban marad.

Papp László (Fidesz), vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester előterjesztésében hangsúlyozta: az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt. májusban írt ki nyílt kétfordulós pályázatot az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészének értékesítésére. A 370 ezer forint névértékű üzletrészre az egyetlen pályázó 13 millió 370 ezer forintos ajánlatot tett. Az üzletrész értékesítését követően a törzstőkét 50 millió forintra emelik, amelyből 25 százalék plusz egy szavazatot megtestesítő üzletrészt tartósan önkormányzati tulajdonban tartanak a DV Zrt., mint tulajdonos útján - közölte Papp László.

Hozzátette: előzőleg az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft-ből történő kiválással létrehozták az Airport-Debrecen Eszközkezelő Kft-t, amely tulajdonosa lesz a cégbejegyzést követően mindazon vagyonelemeknek, amelyekkel eddig az üzemeltető társaság rendelkezett. Az alpolgármester szerint a pályázó ajánlatának kiemelten fontos eleme, hogy a repülőtér veszteségének teljes körű finanszírozását magára vállalja, ez tavaly 280 millió forint volt.

A pályázó 75 évre kívánja üzemeltetésbe venni a repülőteret, amely futamidő további 25 évvel meghosszabbítható - mondta Papp László. Elmondta azt is, hogy a pályázó kötelezettséget vállal az üzemeltetési szerződés aláírásától számított 5 éven belül menetrend szerinti járat indítására, a repülőtér működését kiszolgáló - legalább 6 ezer négyzetméteres - csarnok építésére, valamint 200 millió forint értékű eszközfejlesztésre, amelynek egy része térítésmentesen az Eszközkezelő Kft. tulajdonába kerül.

Ezen túlmenően a pályázó 100 ezres évi utaslétszám elérése után 2013-tól 0,15 euró/fő + áfa összegű használati díjat köteles fizetni, amely összeg nem lehet kevesebb évi 45 ezer euró plusz áfá-nál - közölte Papp László.

A debreceni repülőtér működtetésének vállalkozásba adásáról teljes egység volt az önkormányzat pártjai, a többségben lévő Fidesz-frakció, valamint a Jobbik és az MSZP között. Ilyen konszenzusra még soha nem volt példa, amikor korábban megpróbálták el-, vagy bérbe adni a repülőteret - hangzott el a közgyűlésen.

Az MTI tudósítását olvasva persze több kérdés is felmerülhet.  Debrecen repülőtere gyakorlatilag a város szélén fekszik, összenőve a településsel. A repülőtér jelenlegi forgalmának bővítése - figyelembe véve a sajtótájékoztatón említett, szélestörzsű gépeket igénylő távol-keleti járatokat is - így nem ígérkezik egyszerű feladatnak. A lakosság részéről eddig is számtalan panasz érkezett a repülőtérre le- és felszálló gépek miatt, főleg ha azok a szélirány miatt a 23-as pályát használják. Ekkor a gépek egyenesen a város felett érkeznek meg. Szükségesnek látszik a gurulóutak és az állóhelyek fejlesztése, bővítése is, ha valóban komoly forgalombővítésre számít a Xanga. S persze a legnagyobb kérdés: lesz-e elegendő utas Kelet-Magyarországon ilyen nagyívű bővítések, járatindítások sikeres véghezviteléhez? Az elmúlt évek történlései, esemélnyei, tapasztalatai mindenesetre óvatosságra intenek.

Kapcsolódó hírek