Döntés előtt még mindenki bátor
Leginkább persze a Lockheed Martin, mely a kiszivárgott információk szerint a zsebében érezheti a győzelmet. A japán kormány eredetileg december 16-án jelentette volna be a tender végeredményét, de két nappal előtte a kormány váratlanul december 20-ra halasztotta a nyertes kihirdetését. A Japán Önvédelmi Légierő számára pedig égető fontosságú az egyre instabilabb délkelet-ázsiai térségben tevékenykedve a kiöregedett Mitsubishi F–4EJ és a modernizált F–4EJ Kai vadászbombázók felváltása.
A november közepén kiszivárgott értesülések (dezinformációk) szerint a japán döntéshozókat és szakértőket a Lockheed Martin F–35 Lightning II-ese nyűgözte le a legjobban. A típus egyrészt vetélytársaihoz képest jelentősen jobb „lopakodási”, azaz nehezen észlelhetőségi jellemzőkkel bír, másrészt nagy előnye lenne, hogy az országban állomásozó amerikai haderők leendő típusa is az F–35-ös lesz. Így egyszerűbb lenne a közös kiképzés, a logisztika, az üzemeltetés és egy esetleges hadművelet idején sem hátrányos az azonos típus használata. Az F–35-ös kiválasztását egyébként a japán kormány hivatalosan tagadta.
A Boeing viszont még optimista: véleményük szerint Tokió azért tolta el egy héttel a végeredmény kihirdetését, mert a verseny még nyílt: a japán kormány még most is mérlegeli a három típus erősségeit és ajánlatait. Az F–35 mellett az EADS Eurofighter Typhoon és a Boeing F/A-18E/F Super Hornet Block II vetélkedik a japán megrendelésért. A K-X tenderért felelős Boeing-vezető, Phil Mills szerint a szigetország az F–35-össel igencsak bizonytalan terméket kapna, ahol sem az ár, sem a képességek nem tekinthetőek biztosnak – ellentétben persze a már sorozatgyártás alatt álló Super Hornettel, mely az igencsak harcedzett F/A–18-család legfiatalabb tagja. A Boeing szerint éppen ez szólhat a Super Hornet mellett: a másik két típushoz képest nagyságrendekkel több harci, valódi háborús tapasztalat gyűlt már össze, és a géptípus továbbfejlesztésénél, új fegyverek integrációjánál semmilyen kockázat nem várható – ellentétben az európai és a másik, amerikai vetélytárs helyzetével szemben.
A Block II-es sorozatú Super Hornetek új, APG-79 AESA aktív fázisvezérlésű radarrendszerrel, modernizált fedélzeti rendszerekkel és pilótafülkével, nagysebességű, integrált adatbusszal és tovább finomított, radarral nehezebben észlelhető sárkányszerkezettel készül. Ez az a változat, melyet a Boeing kifejezetten az F–35 Lighnting II-esek ellen fejlesztett ki. S mint arra Mills is gondosan rámutatott: még az amerikai haditengerészet és tengerészgyalogság is párhuzamosan fogja használni a két típust a repülőgép-hordozók fedélzetéről. A Boeing képviselője véleménye szerint Japán az F–4-eseket most leválthatja a Super Hornetekkel, majd később az elöregedő F–15J/DJ Eagle vadászgépek legidősebb példányait cserélheti le az F–35-ösökre, ha a Lockheed Martin végre „egyenesbe jött” a meglehetősen nehéz helyzetben lévő programmal. Itt azonban illik megjegyezni, hogy az F–15 Eagle vadászgépek hivatalos váltótípusa a jóval nagyobb, két hajtóműves F–22 Raptor lett az amerikai légierőben. Ezt a típust ugyanakkor az amerikai vezetés nem kínálta fel Japánnak. A napokban már az utolsó Raptor is elhagyta a gyártósort.
Arról sincsen egyelőre szó, hogy Japán saját F–35-ös gyártósort állíthat fel: a Boeing ellenben szívesen segítene a Super Hornetek helyi gyártásában, s a szükséges technológiai transzfer sem lehet akadály.
