Eddig mintegy 250 evakuációs utat indított a TCDD

iho/vasút   ·   2023.02.19. 15:00
földrengés

A Török Államvasutak hozzávetőlegesen 40 ezer embert evakuált a földrengés sújtotta dél-törökországi térségből az elmúlt napokban.

Az egy évvel ezelőtt kitört ukrajnai háború után a vasutak ismét a figyelem középpontjába kerültek. Tavaly az Ukrán Vasutak (UZ) és európai társvállalatai kulcsszerepet játszottak a bajba kerültek háborús övezetből történő kimenekítésében. Ezúttal a Török Államvasutak, a Türkiye Cumhuriyeti Devlet Demiryolları (TCDD) is ugyanezt teszi, igaz, nem háború, hanem földrengés sújtotta területről. A vasúttársaság eddig kishíján 250 evakuációs utat hajtott végre, a különvonatokkal 39 ezer 500 rászorultat utaztattak más vidékre.

„Megszakítás nélkül folytatjuk a kimenekítést, és biztonságba visszük a földrengés áldozatait” – közölte a TCDD. Adil Karaismailoglu közlekedési miniszter szerint 33 tehervonat érkezett segélyszállítmányokkal a térségbe.

Bár a két héttel ezelőtti földmozgások számos vasútvonalat tönkretettek, Kahramanmaraş tartomány 1275 kilométernyi érintett vasútvonalán az első, legsürgősebb javításokat már elvégezték. A Gaziantep tartománybeli Fevsipasa közelében is folyamatosan állítják helyre a pályát, míg a Hatay tartományban található Iskenderun kikötővárosból kivezető vonal működőképes maradt, így a polgárok eljuthatnak Adanába, Mersinbe és Konyába.

(Nyitóképünkön: meggörbült sínek Golbasinál)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Vasútmodell

Terepasztalcsodák Szolnokon

MTI/iho   ·   2024.02.25. 14:00

Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél is több terepasztallal várják a látogatókat a 10. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 17. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.