Egy kiállítás fényei, érdekességek Münchenben

Demeter Róbert   ·   2013.10.24. 11:00
cim

A müncheni Trade Fair adott otthont az Inter Airport Europe nemzetközi kiállításnak: a szerzőnek a LedStore International Limited igazgatójaként volt alkalma kilátogatni a helyszínre. A témát tehát érthetően elsősorban a repülőtéri fénytechnika uralja, bár mint a mellékelt fotók is mutatják, bőven akadt másfajta felszerelésekből is látnivaló.

Stratégiai kivitelező partnerünk, a PCT Elektro Kft. képviseletében Tőkési Lajossal együtt találkoztunk a cég szerződött gyártó partnerével. A Youyang Airport Lighting Equipment Inc. képviselőjével futó projektekben való részvételről, azok jelenlegi állásáról tárgyaltunk. Megtekintettük és tájékozódtunk gyártónk fejlesztéseiről és újdonságairól, működés közben megfigyeltük a vezérlőrendszereket, valamint tájékoztatást kaptunk a LED PAPI  fejlesztésének állásáról.

A megbeszélést követően az igen sokszínű kiállítást néztük meg.

A Tailor Made Systems Limited elhozta a méltán népszerű mobil photometric testing nevű eszközt, amely képes öt perc alatt, nagy sebesség mellett, a kifutópályafények előírásoknak megfelelő működését vizsgálni.

Megnéztük a sokszínű biztonsági és tájékoztatási rendszerek gyártóinak standjait (FLIR, Siemens, stb.), megismerkedhettünk a legújabb fejlesztéseikkel, alkalmazásaikkal, amelyekkel a repülőterek és más védendő helyek védelmének minél tökéletesebb technikai támogatására törekszenek. Kiemelhető ebből a nagy felbontású hőkamera, a FLIR Systems Inc. fejlesztése. A Siemens, a múlthoz és a cég hagyományaihoz méltóan, több rendszerfejlesztést állított ki, azonban személy szerint hiányoltam a forradalmian új megoldások bemutatását. Hiányoltuk továbbá a konkurens LED-fények gyártóinál (ADB Solutions, HELLA) a fejlesztéseket, a forradalmi újításokat.

Találkozhattunk viszont  sok újdonsággal, az akadályfények (Obstruction Light) sokaságával, a hagyományos nagy teljesítményű és nagy fogyasztású, illetve az innovatív LED technológiával készült fények a kiállításon egyaránt megtalálhatóak voltak. Ezen fények legszélesebb tárházát kétségkívül a Lanthan GmBH & Co.KG vonultatta fel. Természetesen alaposan megfontoljuk a termékkínálatunk szélesítése és szolgáltatásunk tökéletesítése érdekében a lehető legszorosabb együttműködést.

A Hauraton GmBH standját meglátogatni több szempontból is igen érdekes volt, mivel megismerkedhettünk a forradalmian új, igen nagy szilárdságú, és rendkívüli teherbíró képességű vízelvezető rendszerekkel, illetve üdítő látványként hatott, hogy a kiállítási dekorációjukhoz a Ferihegyi Repülőtérről készült képet is felhasználták (egy Malév Boeing 737-700-as kék orrával), amelyet éppen kivitelezőtársam, Tőkési Lajos készített.

A külső kiállítási téren az impozáns és modern Mallaghan, Goldhofer, Boschung, Kronenburg gépek látványa magáért beszélt. Testközelből  találkozhattunk ezekkel a nem mindennapi gépekkel. A Kronenburg B.V. által gyártott rendkívül nagy teljesítményű, nyolckerék-meghajtású tűzoltóautó látványa és teljesítménye egyaránt csodálatra késztetett.

Összességében elmondhatjuk, hogy egy igen sokszínű és a fejlesztések nagyon széles körű bemutatóját, kiállítását láthattuk, a müncheni út sok hasznos tapasztalattal szolgált, amit leendő partnereink javára is hasznosítani tudunk.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek