Elhunyt a Vasúti Pályahasználók Egyesülete elnöke

iho   ·   2020.04.20. 15:30
400px_horvath_zoltan

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a VAPE Vasúti Pályahasználók Egyesülete elnöke. Horváth Zoltánt, a Rail Cargo Carrier üzemeltetési vezetőjét 2018 áprilisában választották meg az egyesület elnökévé, akkori kinevezése két évre szólt.

Horváth Zoltán 2015-től a Vasúti Pályahasználók Egyesületén belül a jogszabályok véleményezését segítette, majd 2017 augusztusától a szervezet Felügyelőbizottságának elnöki posztját töltötte be. A VAPE Vasúti Pályahasználók Egyesülete kizárólag szakmai természetű érdekképviselő, érdekérvényesítő szervezet, elsődleges célja, hogy segítse tagjait a jogszabályok betartásának. Alapszabályában megfogalmazott fő törekvése: a saját célú vasúti pályahálózat üzemeltetőket, használókat érintő jogszabályok és egyéb szakmai szabályok és a vasúti gyakorlat közelítése, az egyesület tagjainak folyamatos információkkal való ellátása. A VAPE a legnagyobb forgalmú iparvágányok üzemeltetőinek kezdeményezésére jött létre 2013-ban, tagjai között olyan ipar- és vasútvállalatokat találunk, mint egyebek mellett az Audi Hungaria Zrt., a DB Cargo Hungária Kft., ISD DUNAFERR Zrt.  és a MÁV-REC Kft..

Munkája elismeréseként az 54 éves korában elhunyt Horváth Zoltán elnöki mandátumát a VAPE tisztújító ülésén a napokban hosszabbították meg...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek