Elment András, a nosztalgiás

Intézmény volt, nem túlzás.  A vasúti nosztalgia élő intézménye. Ráadásul szerencsés alkat is: a munkája volt a hobbija, a hobbija a munkája. A kezdetekben még összenőtt MÁV Nosztalgia Kft. és a Magyar Vasúttörténeti Park élén indította be a bel- és külföldi utazásokat, és szerzett ezernyi hívet a vasútnak. Nem volt könnyű dolga, ahogy az anyacég, a nagy MÁV az évek során fokozatosan „engedte el a vasúti értékmegőrzés kezét”, és fordított egyre kevesebbet járművek restaurálására, a Park fenntartására. Jól felfogott érdekek mentén kellett kompromisszumokat kötnie, például anyagvonatok élére vezényelni a szent teheneket, a Nohabokat, hogy a bevételekből jusson és maradjon is. Villamos üzemmérnökként, egykori keletis vasutasként jól sáfárkodott régi és újonnan szerzett ismeretségeivel, és akkor ért a csúcsra, amikor nyugdíjba vonult: 2014-ben. Talán még legközvetlenebb munkatársai sem tudnának kapásból harmincnál több olyan különvonatot felsorolni, amit vagy ő talált ki, vagy ő menedzselt országos, sőt, nem egy esetben nemzetközi hírűvé... Vonatonként meg átlag két-háromszáz utas, és némi híján ugyanennyi, akinek az út végére kitágult a vasúti világképe, és többet érzékelt a vasútról annál, hogy van a mozdony meg vannak a vagonok...

A Nosztalgia után következett a delikát utakat szervező Vasutazz velünk... Jellemző vonatainak kötetlen, vidám hangulatára, a legismertebb magyar vasutas, Szendrey András személyiségére, hogy szinte egyetlen körlevelére megteltek az utóbbi években szervezett különmenetei – utolsóként a szeptemberi Ady expressz kerekedett fel, Nagyváradra.

A 67 éves korában elhunyt Szendrey András egyik munkatársa, közös ismerősünk sokunknak írt levelében így fogalmazott: „ez a vonat igen messze ment, és nem jön vissza...”

Nem jön. Barátai, ismerősei, kollégái, üzletfelei azonban megőrzik „András, a nosztalgiás”, ahogy legtöbbet emlegették, emlékét. Több tízezer egykori utasáról nem is beszélve...

* * *