Elment Komó, elment egy igazi repülőember

Nitsch György sr.   ·   2014.05.30. 10:00
cim

A dunaújvárosi repülőtér közelében lezuhant kisgép egyik pilótája Komócsi „Komó” Zoltán volt: közlekedési vállalkozó, és országosan, sőt országhatárokon túl is ismert repülőember. Bemutatókötelékét, amely három Apollo Fox kisgéppel repült, sokfelé tapsolták meg, amint hazai repülőterek légterében vagy akár a Duna fölött érdekes alakzatait, csúsztatott formációit repülte. De talán akkor vált még inkább ismertté a neve, amikor tavaly pilótatársával hazahozta az általa vásárolt gyönyörű oldtimer sugárhajtású kiképzőgépet, a magyar katonai repüléstörténet egy fontos részesét, az L–29 Delfint. Hungarian Tricolors néven összehozott egy fantasztikus magyar repülőshow-csapatot, amelynek egyik tagja a néhány hónapja elhunyt Nádas Tamás volt: Tamásnak Komó állíttatott emlékművet Jakabszálláson – és most már ő sincs köztünk.

A néhány héttel ezelőtti emléktábla-avatáson: mostmár az ő emlékét is őrizni kell

Telefonhívás szembesített azzal a ténnyel, hogy egyik igazi repülőbarátom nincs többé. A hírek természetesen nem beszélnek konkrétumokról, a képen látható összetört Apollo Fox nem Komóé volt. És még csak lángra sem kapott!

Közben hadakozom a végzet ellen. Komóval utoljára a szombati, a szolnoki bázison tartott bemutató kapcsán volt alkalmam beszélgetni, ahol a fekete Delfin és az Apollo Fox bemutatózott a nézősereg örömére.

Igen, a repülőhalál mindig gyors, és mindig váratlan. Épp ezért annyira tragikus azok számára, akik ismerték, szerették a repülőhalált halt embert.

A pálya csúcsa: a Delfin érkezése <br>(fotó: Komo-Sky Team)

Komócsi Zoltán pályafutására a repülés feltétlen szeretete volt jellemző. Mind anyagi, mind technikai értelemben egész életét, mindenét a repülésnek szentelte. Mindenkivel képes volt a baráti viszony kialakítására, nem volt rá jellemző a nagyképűség, mindenekfelett szerette a repülést.

Amikor lehetőségei megengedték, segítette a repülőéletet és támogatta a repülőhagyományok ápolását. Mert megérezte, megértette egy katonai repülőmúzeum szükségességét, dunavarsányi ingatlanán látott hozzá a kialakításához. Szándékában állt a Magyar Légierő technikai eszközeinek megőrzése, de profiljába belefért a civil repülő szolgálatok eszközeinek bevonása is a leendő múzeum anyagába.

Légiparádé augusztus huszadikán: ha lehetett, fellépett az Apollo-kötelék is

Repülőemberként barátainak, ismerőseinek mindig mindent latba vetve segített, ahol csak lehetett. Ha kellett, bemutatót tartott Szolnokon, ha kellett, kötelékezett a Duna felett, a Komo-Sky feliratú gépek mindenütt ott voltak, ahol a repülésről esett, esik szó akár itthon, akár külföldön.

És most nincs többé! Barátjával együtt elragadta, fiatal életét vette el a mindig kiszámíthatatlan sors.

Emlékeimben mindig megőrzöm szerénységét, huncut szeme villanását, közvetlenségét, azt az összetéveszthetetlen áhítatot, ahogy a repülésről beszélt.

A szeretett L-29-essel <br>(fotó: Komo-Sky Team)

Repülőbarátja emléktáblájának avatásakor Komócsi Zoltán azt mondta a jelenlévőknek: „Ne felejtsétek el Nádas Tamást, és ne felejtsetek el odafigyelni a repülésre, Tamás halála egy nagy figyelmeztetés az élettől.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek