Előkelő pozícióban landolt a HungaroControl

iho/repülés   ·   2014.11.14. 09:57
cim

A HungaroControl Zrt. a 68. helyen áll a hazai társaságokat válságállóság szerint sorba állító friss, 2013-as eredményeket feldolgozó toplistán. A HVG összeállítása azokat a vállalatokat veszi számba, amelyek a pénzügyi-gazdasági válság 2008-as kezdőéve óta a legnagyobb mértékű profitnövekedést produkálták.

Ez különösen jelentős eredmény annak fényében, hogy a válság számottevően visszavetette a légi forgalmat, majd az észak-afrikai és közel-keleti politikai instabilitás és a folytatódó európai gazdasági krízis gyakorolt erősen érzékelhető negatív hatást az ágazatra. Mindezt tetézte a piac legfontosabb szereplőjének, a Malévnek 2012-ben bekövetkezett leállása is. Az átrepülő forgalom gyakorlatilag stagnál, illetve enyhe javulást mutat, míg az érkező és induló járatok száma már 2006-tól hanyatlik. Magyarország évi összforgalma 2013-ban kis mértékben, 1,9 százalékkal bővült, így 591 ezer 230 repülőgép irányítását végezte a légiforgalmi szolgálat, ez az adat azonban még jócskán elmarad a 2010-ben irányított 617 ezer 625 géptől.

A hazai cégeket elért árbevételük alapján besoroló 500-as összeállításában a HungaroControl egy év alatt tizenkét pozíciót javítva a 276. helyre jött föl, három százalékkal 30 milliárd 469 millió forintra növelve összesített árbevételét. Ugyanakkor a szektoron belül tizenötödik a cég. Még erősebb a pozíciója a HungaroControlnak a Figyelő közlekedési és logisztikai TOP 10-es árbevételi rangsorában. Itt a 2012-ben elért nyolcadik után a hetedik helyre került a légiforgalmi irányító.

A legnagyobb hozzáadott értéket termelő magyarországi cégek 2013-as rangsorában az állami tulajdonú légiforgalmi irányító az ugyancsak figyelemre méltó 74. helyezést foglalja el 22 milliárd 791 millió forintos hozzáadott értékkel, ezt a mutatót tekintve hét százalékos bővülés tapasztalható egy év alatt a HVG adatai szerint.

A hazai társaságokat nyereségesség szerint sorba állító 500-as toplistán a HungaroControl Zrt. a 146., a közlekedési és logisztikai szektorban pedig az ötödik. A teljes közlekedési ágazat részesedése a top 500 nyereségtömegéből mindössze 3,1 százalékot tesz ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek