Eltűnhet a föld színéről a dardzsilingi kisvasút?

iho/vasút   ·   2012.11.19. 11:00
400px_darjeeling

A „Játékvonat” becenevű Dardzsilingi Himalája Vasutat (Darjeeling Himalayan Railways, DHR) még 1879 és 1881 között építették brit fennhatóság alatt. A domborzati adottságok miatt már maga a kivitelezés is elképesztő tettnek számít. A 610 milliméter nyomtávú sínpár a majdnem tengerszinten fekvő New Jalpaiguri állomástól 86 kilométer hosszan fut már a Himalája hegyei között, nagyjából 2200 méter magasan található Dardzsilingig. A látványos tájakon kanyargó kisvasutat 2000-ben a világörökség részévé nyilvánították. (A DHR-en kívül eddig mindössze az ausztriai Semmering-vasút kapta meg ezt a kitüntető címet.)

2010-ben egy földcsuszamlás elzárta a síneket Pagla Jhoránál, amit azóta sem tudtak helyreállítani, ráadásul tavaly szeptemberben Tindhariánál is megindult a hegyoldal, súlyosan megrongálva a pályát. Emiatt jelenleg a pálya felső részén nem lehet közlekedni, és az alsó szakaszon is csak korlátozásokkal mehet a forgalom. Idén nyáron újabb csapás érte a vonalat: július közepén egy erős monszun következtében ismét megcsúszott a hegyoldal Tindhariánál és maga alá temette a pálya egy jó részét, valamint a fűtőház falait is megrongálta.

2010-ben ez a kőhalom zárta el a felső részt<br>(fotók: The Landslide Blog)

A földcsuszamlások miatt a kisvasút jelenleg óriási bajba került, ráadásul elég valószínűnek látszik a hegyoldal további omlása. Nagyszabású mérnöki munka nélkül szinte lehetetlennek tűnik a forgalom újraindítása a teljes szakaszon, mivel a várható újabb kőáradatok a földdel tehetik egyenlővé a vasút történelmi épületeit. Másrészt mivel a „Játékvonat” a környék egyik legfontosabb turisztikai látványossága és kommunikációs csatornája, gazdasági szempontból is jelentős veszteség lenne, így a kisvasút megmentéséért mozgalmat hirdető Save The Hills-blog minden segítő ötletet szívesen fogad.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Átkozott sorompók Szerbiában

iho/vasút   ·   2020.12.01. 18:00

Vajdaságban, de inkább egész Szerbián lassan már nem is újdonság, ha egy nem működő fény- és félsorompóval biztosított, vagy esetleg éppen működő berendezésű, esetleg csak kitáblázott közúti-vasúti átjáróban baleset történik.