Emlékvonatozás Somogyban iparvágány-látogatással

iho/vasút   ·   2021.10.12. 07:50
Kemenczei_Robert_Balatonujlak_2019.10.19.

2018 óta már hagyománynak számít az októberi emlékvonatozás, amit idén október 16-án, szombaton rendeznek meg.

A két Bz-motorkocsiból és két Bzx-mellékkocsiból álló szinkron szerelvény Kaposvárról indul útnak: idén nyáron ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a Kaposvár–Fonyód vasútvonal, így emlékutazás is lesz a menet. Október 16-án, reggel 8-tól a vonat 8:50-es indulásáig a Volánbusz Zrt. jóvoltából a kaposvári vasútállomás mellett kívül-belül megtekinthető lesz egy 1968-as évjáratú, zöld színű Ikarus 55-21 típusú Faros és egy 1978-as gyártású „volán-sárga” Ikarus 266.25 típusú nosztalgia autóbusz.

  • Az első hosszabb megálló Osztopánban lesz, itt 9:15-9:35 között a polgármester köszöntője után az Osztopáni Rozmaring Nyugdíjas Klub, népdalokból és szavalásokból álló műsorát lehet megtekinteni, miközben a helyiek finom falatok és italok fogyasztására invitálják a vonat utasait.
  • A vonat 12:53-kor érkezik Böhönyére, itt a Böhönyei Dalkör vasutas nótákkal fogadják az utasokat. A polgármesteri köszöntő után, veterán autókat, tűzoltó-, mentő-, és rendőrautókat, illetve John Deere traktorokat lehet megtekinteni a vasútállomás előtti téren. A helyi nyugdíjas klub nemcsak zsíros kenyérrel kedveskedik az utazóknak, de a helyi borok és pálinka kóstolója sem marad el.
  • A vonat 13:15-kor indul tovább Balatonszentgyörgy irányába. A mesztegnyői megálláskor az alpolgármester köszönti az utasokat, majd a HONI Néptánc Együttes és a HONI Hagyományőrzők néptánc bemutatója kínál színes programot, amelyhez az előadás végén minden táncos kedvű utas csatlakozhat. A 45 perces tartózkodás alatt további programokat traktorpótkocsin való utazás és vonatos iparvágány-látogatás szolgáltat. Aki megéhezett, megszomjazott, a helyiek húskrémes szendvicseivel és borával kaphat újból erőre.
  • A következő megálló Marcaliban lesz, ahol az 50 perces program alatt a vonat kizakatol az IKR Műtrágyaüzem iparvágányára is, de a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület jóvoltából az állomás I. vágányán felügyelet mellett, szabadon kipróbálható lesz egy vasúti kézihajtány.
  • Rövid kéthelyi, balatonújlaki, balatonkeresztúri és balatonberényi tartózkodást követően a vonat 16:25-kor érkezik meg Balatonszentgyörgyre. A polgármester köszöntője után itt is a helyiek zenés-táncos műsora látható, az útközbeni menü friss pogácsa, sütemények, üdítőitalok és bor lesznek. A vonat Balatonszentgyörgyről 16:40-kor indul vissza és 18:08-kor érkezik Böhönyére. A vonat 7 perces tartózkodás követően folytatja útját Kaposvárra, ahová menetrend szerint 21:14-kor fog megérkezni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek