F-35 nélkül, csökkenő színvonallal - Fairford Air Tattoo 2014

Kelecsényi István   ·   2014.07.19. 09:00
cim
A közép-angliai RAF-bázison, Fairfordban rendezett Air Tattoo Európa legnagyobb katonai repülőnapja. A kétpólusú világrend vége után kelet és nyugat légierői egymást licitálva mutatkoztak be, típusok kavalkádját lehetett látni. Britek és a nyugati nézők szájtátva nézték az orosz és csehszlovák technika repülését. A MiG-29, Szu-27 modifikációk, az öreg Tu-95 Medve, a Szu-25 csatagépek, Antonov szállítók a régi ellenség és persze a nyugati repülőgéptípusok állandó telt házat jelentettek.

A volt szocialista országok légierőiből azonban a keleti típusok lassan kikoptak, vagy katonai és politikai döntések áldozatai lettek. Az európai pénzügyi helyzet romlása pedig elérte a légierők költségvetését is. Fairdordot a 2000-es évek elejétől az mentette meg, hogy az USAF itt mutatta be először új típusait Európában. Az F-117, a B1, a B2, az F/A-18F és persze az F-22 mellett például a V-22 Osprey is itt repült először Európában a közönségnek. Az amerikaiak mellett néhány évig a közel- és távol-keleti kötelékek is itt mutatkoztak be, hiszen az Al Fursaan, a Szaúdi Sólymok, vagy a dél-koreai T-50 kötelék egyedülálló volt Európában.

A nagy formáció: a házigazda Vörös Nyilak, és a többi kötelék vezérei – klikkeljen a képre és nézze meg galériánkat!<br>(fotók: a szerző)

Ebben az évben a XXI. század F-16-osa, az F-35 bemutatkozását várta a legnagyobb érdeklődés. Azonban a hajtóműprobléma miatt földre kényszerített Lightning II. flotta nem repülte át az óceánt, így az első napra eladott összes jegy gazdája kicsit csalódottan távozhatott. Vasárnap már lényegesen kevesebb néző volt a rendezvényen.

A svájci F-18, az olaszok Tornadója, a svéd Gripen C és az amerikaiak F/A-18F Superhornet gépe mellett az Eurovadászok és a jó öreg F-16-os zsokék képviselték a hangsebesség feletti repülést. Utóbbiak közül a törökök, belgák, hollandok repültek, de a statikus soron a norvégek és dánok is képviselték a Viperes nemzeteket. A Typhoonnak, ahogy a britek nevezik az Eurovadászt, két díszfestésű példánya is a levegőbe emelkedett, közülük az egyik inváziós csíkokkal emlékeztetve a D-Day, a normadiai partraszállás évfordulójára a nézőket. Az olaszok, akik EF2000-nek titulálják a gépet, viszont simán lerepülték a házigazdák demoját. Igaz az olasz repülőkísérleti csapat, amely a vadászon kívül a Tornadót, az AMX-et és a CJ-27-et is repülte, az elit-elitje a taljánoknak.

Ha már évfordulók. 50 éves a Vörös Nyilak. A tervezett F-35-tel közös áthúzás nem valósult meg, de pénteken más európai kötelékek vezérgépei (olasz Frecce, francia PAF és Breitling, svájci PAS) köteléket repültek a házigazdákkal. Kicsit nem értettem, hogy a jelenlévő lengyel Orlik Team miért nem csatlakozott. Ők a Jordán Sólymokkal a légcsavaros kötelékrepülésben jeleskedtek.

A jet-korszak elejének ritkasága, az együléses Canberra

A statikus soron sok-sok repülőgépet láthatott a nagyérdemű. Jó néhány Spitfire és egy-két Hurricane is jelezte az évfordulót. A levegőben pedig a BBMF emlékkötelék Lancasterének vezetésével repültek bemutatót. A nagy reveláció a lengyelek Szu-22M4 demo géppárja volt, mivel e típus legalább húsz éve nem repült a szigetországban. Helikopterek közül a hazaiak Lynx valamint Chinook HC.2A demója külön kategóriát képvisel, a WAH-64 Apache bemutatót pedig pirotechnika kísérte. A kötelékek szombaton és vasárnap magas színvonalú bemutatókat tartottak a franciák kivételével, akik reggel elrepültek haza, hiszen a Bastille napon Párizs felett kellett a trikolor színeit húzni.

Hazánkat a 603-as AN-26 képviselte, amelyről elismerően szóltak a házigazdák, mivel a veterán típust Európa többi légiereje már nagyrészt selejtezte. Még Litvánia is már C-27J Spartannal karcolja az eget. Amilyen büszkék lehetünk a szállítógépünkre és a műszakiakra, annyira égés volt látni, hogy a svéd Gripenről már reggel 7-kor levették a takaróponyvákat (ráadásul Iris-T makett volt a törővégein), fél 9 felé a hazaiak Superpuma helikopterén kívül csak a magyar Gripen volt becsomagolva. Magyar katona pedig még a látóhatár szélén sem (kivéve az Ancsások, de ők jóval távolabb voltak kiállítva).

Októberben végleg búcsúzik az utolsó néhány aktív kalóz

A statikus harci gépek közül talán utoljára láthattuk a görög légierő A-7E/TA-7C Corsair II gépet (a kalózfestésűt és egy kétülésest), mivel őszi kivonási ünnepségükre már be van jelölve a dátum. A szállítógépek sorában említést érdemel a sok C-130 variáns közül 3–4 arab ország gépe, amely színesítette a kínálatot. A tengerészeti felderítő, és ASW (tengeralattjáró vadász) gépekből az amerikai P8A Poseidon (átalakított B737) valamint a németek P-3C Orion gépe mellett látható volt a portugál légierő C-295MPA tengerészeti felderítője. A Japán Önvédelmi Erők tankere sem gyakori látvány az öreg kontinensen.

Összességében Fairford már nem az amit 5–10 éve volt, de lehet, hogy inkább a cikkíró van elkényeztetve: ha az F-35 is ott lett volna, akkor talán a cikk sem lett volna ennyire borongós.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.