Fa Nándort méltatják a franciák

MTI/iho   ·   2017.01.16. 10:13

Az M4 reggeli műsorában hivatkozott Varga Lajos, a Spirit of Hungary Team képviseletében a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyt szívügyüknek tekintő franciák elismerő véleményére, miszerint „Fa Nándor feltette Magyarországot az óceáni vitorlázás térképére azzal, hogy január 9-én ötödik alkalommal érte el a Horn-fokot”. A magyar szkipper már megtette a táv háromnegyedét, s a nyolcadik helyen halad a Les Sables d'Olonne-i cél felé. A 40 ezer kilométernyi össztávból nyolc–kilencezer kilométer vár még rá, ám azt nem lehet megjósolni, ezt hány nap alatt sikerül teljesítenie, mert mindennap meg kell küzdenie az egyedülléttel és a nehéz körülményekkel.

„Lehet hátrébb és előrébb is kerülni, kérdés, hogy a változatos szélviszonyok között hogyan tudja megtalálni a legjobb szélhullámot” – vélekedett Varga, aki hozzátette, a fizikai felkészültség mellett a vitorlázásban is nagy szerepe van a mentális állapotnak, mert sok minden fejben dől el. „Ha nincs szél, el kell viselni azt a mentális terhelést, azt a stresszes állapotot, amit az okoz, hogy a rossz frontok miatt az ember szinte helyben jár” – fogalmazott. A műsorban az is elhangzott, hogy Fa Nándor a harmadik Vendée Globe versenyére remekül felkészítette a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hungary nevű hajót, ám a körülményekre nem lehet felkészülni – különösen igaz ez egy olyan versenyzőre, akinek hazája nem rendelkezik óceánnal. 

Az éllovas francia Armel Le Cléach kevesebb, mint ezer mérföldre van a céltól hetven nap után. A csúcsot a szintén francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Kapcsolódó hírek