Fel- és leszállás, ugyanazzal a rakétával, harmadszor!

A novemberi első majd a januári második repülés után sikeres volt a harmadik is: ami a lényeg, ugyanaz a rakéta, ugyanaz a kapszula indult majd érkezett vissza a földre, mint az első két esetben, semmi kétséget nem hagyva afelől, hogy valóban született egy rendszer a teljes újrafelhasználhatóság jegyében. A korábbi kísérletekhez képest ez annyiban különbözött, hogy némileg magasabbra, 103,8 kilométerre jutott a New Shepard rendszer, és hogy volt némi hasznos rakománya is, két műszer, de ezek működése nem lehetett túl hosszú, lévén hogy maga a New Shepard sem tölt perceknél többet az űr alsó határa fölött, a ballisztikus (fel-le) pálya csúcsán.

Ugyancsak érdekes volt a leszállásról készült videófelvétel, a rakéta ugyanis, hírek szerint a tervezettnek megfelelően, meglepően nagy sebességgel közelített a föld felszíne felé, és tényleg a legutolsó pillanatokban állította meg a zuhanásszerű, bár láthatóan stabil közelítést a rakétahajtómű fékező ereje.

Nem tudni, hogy pontosan ezzel függ-e össze, de a vállakozás alapítója és lelke, Jell Bezos azt írta egy közösségi portálon, hogy a repülés egyben egy új szoftvervezérlés próbája volt, ami alaposan megnöveli a rendszer teljesítményét. A lényeg azonban, hogy idejében történt a hajtóműves fékezés, ismét rendben kinyíltak a támasztólábak, ismét sikerült a finom földetérés.

Más kérdés, hogy a New Shepard nevű hordozórakéta-kapszula együttes továbbra sem képes a földkörüli térségbe juttatni a nagy konkurens, a SpaceX Falcon-rakétára alapozott rendszerével szemben, amelynek két fokozata révén műholdakat ugyanúgy képes volt már orbitális pályára juttatni, mint az űrállomás ellátásában részes Dragon teherűrhajókat.

Ugyanakkor most már kezd kirajzolódni az, amiről Jeff Bezos korábban csak viszonylag homályos utalásokat tett, vagyis hogy mi a következő lépcső, mondhatni hogyan néz ki majd az „igazi”, az űrhajót földkörüli pályára állító rendszer. Egyrészt kell hozzá egy új hajtómű, a BE-4-es, amelynek a fejlesztése a részegységek földi próbáinál tart, a teljes hajtóművet még idén szeretnék beindítani, és 2019-ben repülhet először, cseppfolyós oxigénnel és cseppfolyósított földgázzal működik, vagyis viszonylag olcsó az üzemanyaga.

A teljesítménye pedig lehetővé teszi, hogy Amerika egyszer s mindenkorra megszűnjön függeni attól az ukrán–orosz hajtómű-családtól, amely a jelenlegi hordozórakéták többségét az űrbe emeli. Ebben a fejlesztésben pedig, és ez is mutatja a dolog jelentőségét, a Blue Origin partnere az ULA, a United Launch Alliance, a piacon működő egyik legfontosabb magáncég, a Lockheed és a Boeing közös vállalkozása, a Delta és az Atlas rakéták üzemeltetője.