Fémgolyó az űrben rádióadóval – verseny és/vagy együttműködés

iho   ·   2017.10.05. 16:15
cim

Érdekes és tanulságos elemzések jelentek meg hatvan évvel az első, ember készítette tárgy űrbe való kijutása után, arról, hogy ez az aprócska, nagyjából strandlabda nagyságú, mindössze 83 kilós jószág 1957. október negyedike után mennyire határozta meg az űrkutatás következő évtizedeit. A Szputynik-1-nek nem volt más funkciója, mint hogy kijusson a földkörüli térségbe, bebizonyítsa azt, amit egyébként a technológiai elitek már mindenhol tudtak a glóbuszon, tehát, hogy van esélye és létjogosultsága az űrrepülésnek. És persze bebizonyítsa azt is, hogy a Szovjetunió a modern kétpólusú világ igazi úttörője, képes megelőzni az amerikaiakat, akik a Nemzetközi Geofizikai Év alkalmából előre bejelentették a maguk kísérleteit: így lett a nemzetközi szervezetek által az együttműködés időszakának szánt periódusból az űrverseny első időszaka. Az első rádióadás, az első űrből történő kommunikáció, a bip-bip önmagában is hatalmas propaganda-értékkel bírt, és a szovjet vezetésnek ez volt akkor a legfontosabb.

Az átmérője 58 centiméter volt, tudományos berendezéseket nem vitt magával

A bip-bip a rádióamatőröket és a politikusokat mozgatta meg leginkább, utóbbiak pedig a maguk kommunikációs csatornáin keresztül a közvéleményt, mindkét oldalon. A bip-bip a szovjet világban a kommunizmus és a szovjet technológia felsőbbrendűségét szimbolizálta, ami a hidegháború egyik legforróbb periódusában maga volt a megtestesült fenyegetés – a másik oldalnak. A nemzeti alapokon ellenőrzött légterek határai fölött, az űrben ott repült valami, ami szabadon bejuthatott az ellenség területe fölé, és ha nem egy rádióadó van abban a labdában, hanem nukleáris szerkezet, akkor innentől kezdve az Egyesült Államoknak az orosz szputnyik a maga szempontjából a védtelenség szimbóluma lett.

Ezt az aggodalmat nem csökkentette túlságosan, hogy a következő műhold néhány hónap múlva már egy békés ebet, Lajkkát küldött (igaz, neki halálos) földkörüli utazásra, és az meg különösen nem, hogy amikor az amerikaiak decemberben először próbálkoztak műholdstarttal, a hordozórakéta felrobbant a kilövőállás fölött nem sokkal, ráadásul, történt ez – a szovjetek még évtizedeken át tartó titkolódzó politikájával szemben – amerikaiak millióinak szeme láttára, élő tévéadásban.

Végül persze a dolgok kezdtek kiegyenlítődni, az amerikaiak első igazi mesterséges holdja már világraszóló tudományos eredményt hozott, a föld körüli Van Allen övezet felfedezését. Ismét hatalmasnak tűnt a szovjet versenyelőny Gagarin startjával, de a jelek szerint a szovjetek annyiban elszámították magukat, hogy túlontúl is sikerült sokkolni az amerikai oldalt, Washingtonnak ezek után nem volt nehéz keresztül vinni a költségvetésben az űrrepülésre, űrkutatásra fordítandó hatalmas összegeket.

Az R-7-es robbanófejjel

De miért kezdett aztán már a hatvanas években kettéválni a történet, miért sikerült a NASA Hold-programja, miért nem sikerült a szovjeteké (pedig bizony létezett az is), miért lett sikeres űreszköz, ha végül is nem is bizonyult igazán gazdaságos megoldásnak, az űrrepülőgép, és miért maradt egyetlen automata repülés után abba a Buran-program? A szovjetek előbb alkottak űrállomásokat, de miért van az, hogy ma is gyakorlatilag ugyanannak a technikának a módosított, modernizált formáját alkalmazzák, igaz, olyannyira megbízható módon, hogy egyelőre, az új típusok beállításáig, az amerikaiak is Szojuzokkal jutnak az űrállomásra, de mégiscsak egy ősréginek mondható hordozórakétával és űrhajókkal?

Bizony a történet egy mai orosz elemzés szerint is valójában ott dőlt el, amikor a Szputnyik-1 elindult néhány hónapos útjára (következő év januárjában tért vissza és égett el a légkörben). A hordozó ugyanis egy kifejezetten katonai célokra készült eszköz volt, az első sikeres szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta, az R-7-es. Ebből alakították aztán tovább azokat a szerkezetet is, amelyeket a Vosztok és Voszhod űrhajók pályára állítására használtak, majd a Szojuzok indítására. Pavel Luzin orosz űrszakértő szerint a katonai meghatározottság a mai napig dominál az orosz űrszférában, ami a katonai felhasználás érdekein túlvezetett, az viszont sokkal kevesebb pénzt és lehetőséget kapott, és ez a mai napig a gyakorlat: az űrtechnika legfontosabb felhasználási területe most is a védelmi rendszer, tekintettel arra is, hogy a hatalmas területet a légierő nem tudja igazán lefedni.

A rakéta az indítópadon

Kétségtelen, az amerikaiak is interkontinentális ballisztikus rakétákkal indították a maguk első holdjait, de utána a dolgok erősen megváltoztak, a Mercury- és a Gemini-program végrehajtása során a NASA sikeresen tartotta szimbiózisban a katonai és a civil világ céljait és együttműködését, az Apollo-program pedig már kifejezetten elvált a militáns felhasználási területektől. A legfontosabb eszközöket, a hordozórakétákat és az űrhajókat, a számítógépeket és a szimulátorokat, majd később az űrrepülőgépeket is, repüléssel foglalkozó nagy magánvállalatok készítették, számtalan kisebb cég bevonásával. Az amerikai közvéleménynek is elváltak a dolgok, a Hold elérése ugyan természetesen fontos nemzeti presztízskérdés volt, de nem arról szólt sem a propaganda, sem a tényleges program, hogy katonai bázisokat építsenek a kísérőnkön.

A mai orosz űripar, a Roszkozmosz nemrég történt átszervezése, a különféle területeken működő vállalatok egyetlen hatalmas konszernné történt összevonása után, az előző két évtizedhez képest még inkább közvetlen és szigorú állami irányítás alatt működik, bár már modernebb, rugalmasabb szerkezetben. Az amerikaiaknál viszont szinte virágzik a magán űripar, amely a NASA megrendeléseivel és koordinációjában kapcsolódik a nagy programokhoz, legyen az akár az űrállomás ellátása, akár a későbbi Hold- vagy Mars-utazások előkészítése.

A Szputnyik-1 egyszerű felépítése

Az Obama-adminisztráció alakította ki azt a most is jól működő rendszert, amely szerint az orbitális feladatokat bízzák elsősorban a magán űriparra, a NASA tehát koncentrálhat a következő évek, évtizedek nagyobb, bolygóközi kihívásaira. Ugyancsak Luzin elemzése állítja ezzel kapcsolatban, hogy a mai orosz űrvilágból hiányoznak a továbblépést stimuláló víziók, míg az amerikaiaknál a Boeing és a SpaceX jövőre belép az emberes űrrepülés szférájába, utóbbi ambiciózus alapítója már a Mars-repülésről gondolkodik. Sőt, még idén végrehajtja a tervek szerint első repülését Elon Musk cégének az az óriásrakétája, amely egy ilyen expedíció egyik szükséges feltételét jelenti egyben, akár lesz NASA-megrendelés erre, akár nem.

Az orosz űrkutatás teljes egészében az állami költségvetés függvénye, márpedig a 2014-es tíz évre szóló tervezethez képest az erre fordítható pénz mára már egyharmadára csökkent. Az amerikai magán űripar fejlesztései lassan a háttérbe szoríthatják az oroszok nyújtotta kereskedelmi szolgáltatásokat, akár az űrhajósok eljuttatásáról, akár a műholdak pályára állításáról van szó. Az új kelet-szibériai űrrepülőtérről egyelőre csak egyetlen felbocsátás történt, a Szojuz leváltására tervezett új űrhajó még messze van a megvalósítástól, az Angara-rakétacsalád is még csak két kísérleti starton van túl.

Egy mai start, Proton-indítás Peszeckben

Ami mégiscsak biztató a történetben: az elmúlt hetekben mintha a geopolitikai szembenállás ellenére ismét kezdene visszatérni a szorosabb együttműködés gondolata Moszkva felől is az orosz–amerikai űrkapcsolatokba. A szankciókra válaszul néhány éve volt olyan bejelentés is, miszerint leállítják az amerikai űrhajósok eljuttatását a Nemzetközi Űrállomásra, aztán persze ettől a lépéstől elállt maga a bejelentő Rogozin miniszterelnök-helyettes is: ez esetben az orosz űripar egy fontos bevételi forrástól is elesett volna. Viszont egyre határozottabb elképzelések láttak napvilágot arról, hogy a ISS orosz szekcióját leválasztják az űrállomás többi részéről, magyarán a két legfontosabb alapító egyike kiszáll az ISS közös fenntartásából, és az orosz modulok egy külön, elsősorban katonai célú állomásként működnének tovább.

Ehelyett nemcsak biztosítottnak látszik ma már az űrállomás további közös fenntartása, az európai és a japán űrügynökséggel persze, hanem egy, a napokban történt megegyezés szerint oroszok és amerikaiak együttműködnének egy a Hold körül keringő űrállomás létesítésében is. Az első szputnyik felbocsátásának évfordulóján ennél jobb hír nem is jöhetne: a „szputnyik” szó egyébként is ugyebár útitársat jelent, nos, az tényleg fontos fejlemény, és a szó eredeti jelentésének is új tartalmat adhat, ha a Föld nevű bolygó két legfontosabb űrhatalma útitársként települne meg a Hold-körüli térségben.

Az új kozmodromból eddig csak egy rakéta emelkedett fel

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek