Gödöllői légiütközés: az időközi jelentés

iho   ·   2017.12.03. 16:15
cim

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb kisgépes balesetéről, az ejtőernyősöket ugrató Cessna és a sétarepülést végző Piper négy halálos áldozatot követelő ütközéséről most jelent meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezetének időközi jelentése. A dokumentumból azt a részt adjuk szó szerint közre, amely a Cessna és a Piper repülésének lefolyását ismerteti, illetve a repülések előzményeit.

Mint ezt már korábban más balesetek kapcsán is megírtuk, az időközi jelentés feladata az esemény lefolyásának és körülményeinek pontos rögzítése. Azt, hogy mi okozta a balesetet, azt a vizsgáló hatóság majd a zárójelentésben kell, hogy kimondja és közreadja.

Az ütközés <br>(fotók, rajzok, ábrák a KBSZ jelentéséből)

Előzmények

„Gödöllő repülőtéren 2016. szeptember 16-18. között (péntek-vasárnap) ejtőernyős célba-ugró versenyt rendeztek. Ezen feladat végrehajtására használtak többek között a HA-DIV Iajstromjelű, C-182-es típusú repülőgépet. A pénteki és a szombati versenynap eseménymentesen zajlott le. Vasárnap, 2016. szeptember 18-an az ejtőernyős célba-ugró verseny reggel 8 óra körül kezdődött. Az esernény napján, meg a verseny kezdete előtt a Drop Zone nyitásának kérelme eljutott a HungaroControl Zrt-hez. A HungaroControl Zrt. a kérelem vétele után – helyt adva a kérelmező kérelmének – megnyitotta a Drop Zone-t, amelynek képe megjelent a légiforgalmi irányító radarernyőjén. A balesethez vezető felszállás előtt az adott napon már volt végrehajtva ejtőernyős ugratás a HA-DIV lajstromjelű repülőgéppel, annak ellenére, hogy transzponderének »C« módja nem működött, így a légiforgalmi irányító radarernyőjen a légijármű pillanatnyi magasságadata nem jelent meg. A Gödöllői repülőtéren a baleset napjára az ejtőernyős célba-ugró versennyel párhuzarnosan sétarepültetés is tervezve volt.”

A HA-DIV repülése a Drop Zone aktiválásától az ütközésig

A HA-DIV légijármű balesethez vezető repülése

„A HA-DIV lajstromjelű repülőgép az ejtőernyősökkel 9 óra előtt pár perccel kezdte meg felszállását a gödöllői repülőtér (LHGD) 13-as pályájáról. A légijármű az emelkedés folyamán 9 óra 00 perckor érte el azt a magasságot, ahol megjelent a légiforgalmi irányító radarernyőjén. Röviddel ez után bal fordulóval folytatta emelkedését. 9 óra 01 perckor kért engedélyt 4000 ft-ig további emelkedésre az irányítótól, amelyet az nyugtázott és engedélyezett. A bal irányú fordulót követően emelkedési engedély után közel 1 percig 310°-on repült a megnyitott Drop Zone irányába. Ezek után ismét bal irányú fordulóval folytatta az emelkedést mindaddig, amíg el nem érte a Drop Zone 130° irányú sugarának meghosszabbítását. Ekkor jobb irányú fordulóval emelkedett tovább 4000 ft magasságra, amelyet 9 óra 05 perckor ért el közel 310°-os irányon repülve. Ekkor kért engedélyt a HA-DIV lajstromjelű repülőgép pilótája a Drop Zone aktiválására, melyet meg is kapott. A radarképek alapján kb. 9 óra 6 perc körül érte el 4000 ft magasságban a HA-DIV lajstromjelű repülőgép a Drop Zone-ba lépési határt. Ebben az időpontban indulhatott a HA-APZ Iajstromjelű repülőgép sétarepülésre a gödöllői repülőtér (LHGD) 13-as pályáról. A HA-DIV Iajstromjelű Iégijarmű az ejtőernyősök kiugrása után 9 óra 07 perc körül érte el a Drop Zone belépési pontjához képest az átellenes határt. Ettől a ponttól a Drop Zone-ból kilepve a gödöllői repülőtér 31-es pályairányához képest jobb fordulót kezdett végrehajtani. A fordulójának végrehajtása közben 9 óra 07-08 perc között jelent meg az illetékes Iégiforgalmi irányító szolgálat radarernyőjén a HA-APZ lajstromjelű PA 28 típusú repülőgép, amely a gödöllői repülőtér 13-as irányú pályájáról szállt fel. A HA-DIV lajstromjelű repülőgép, befejezve a jobb irányú fordulóját, közel 130°-os irányra állva kb. 9 óra 08 perckor engedélyt kért a süllyedésre, amely engedélyt meg is kapta az illetékes légiforgalmi irányítótól 2000 ft magasságig. A pilóta megkezdte a süllyedést és feltételezhetően folyamatosan süllyedt (transponderének ,,C" m6dja nem működött) közel 130°-os irányon egészen 2000 ft magasságig, amelynek elérését 9 óra 09 perc 30 másodperckor jelentette a légforgalmi irányításnak. Ez az adás a korábbiaktól eltérő formában ért véget. A légiirányító ezután figyelmeztetni próbálta a HA-DIV pilótáját, hogy számára ismeretlen forgalom közelíti a repülőgépet, de erre már választ nem kapott.”

A HA-APZ repülése az ütközésig

A HA-APZ légijármű balesethez vezető repülése

„Gödöllő repülőtérre 2016. szeptember 18-án 09 óra körüli időre sétarepültetés volt tervezve. A sétarepülésen résztvevő két fő 08 óra 50 perc előtt megérkezett a repülőtérre, majd beszállt a HA- APZ lajstromjelű Piper PA 28 típusú repülőgépbe. A légijármű kb. 09 óra 6-7 perc között kezdte meg a felszállást a gödöllői repülőtér 13-as pályájáról. A légijármű az emelkedés folyamán kb. 9 óra 08 perckor érte el azt a magasságot, ahol megjelent a légiforgalmi irányító radarernyőjén. A pilóta néhány másodperccel ezután folyamatos emelkedés közben bal irányú fordulót kezdett végrehajtani. Az emelkedő balforduló folyamán kb. 09 óra 09 perckor már 1700 ft magasan és a HA-DIV lajstromjelű légijárművel összetartó pályán repült és a repülőgépek 09 óra 09 perc 30 másodperc körül ütköztek.”

A két gép szárnyain összeillesztett sérülések

Az ütközés

„A HA-DIV Iajstromjelű Cessna 182-es tipusú repülőgép közel 130° irányon és 2000 ft magasan repült, amikor mintegy befordult szembe vele a közel 310° -os irányra az emelkedőben lévő HA- APZ lajstromjelű Piper 28 típusú repülőgép. A két légijármű szemből összeütközött úgy, hogy mindkettőjük bal oldali szárnya találkozott. Az ütközés a Google Earth koordinátaszámítása alapján az E 47,569° és K 019,385° ponton következett be.”

Az időközi jelentés további részeiben megtudhatjuk a baleset idején uralkodó meteorológiai körülményeket, a navigációs berendezések és a rádió-összeköttetés, a repülőtér adatait, a roncsra és a becsapódásra vonatkozó adatokat, információkat a repülőtér és a Drop Zone működtetéséről.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.