Gőzös Grand Prix: háromnegyed gőzzel

iho   ·   2016.09.12. 20:50
00kicsi

Talán emlékszik még néhány sportrajongó olvasónk, hogy volt egy időszak, amikor a magyar első osztályú jégkorong-bajnokságban mindössze három csapat versengett – hasonló történt a Magyar Vasúttörténeti Parkban is, de itt nem osztottak aranyérmet.

A külföldi gőzösök – anyagi okból történő – fokozatos elmaradása magyar házibajnoksággá tette a Gőzmozdony Nagydíjat, idén mindössze három füstös gép parádézott, mind a Történelmi Magyar Vasúti Kultúráért Egyesület tagságának vezérlete alatt. A BHÉV 27-es, a 22,034-es Nyalóka és a 411,118-as Truman legénysége azért összemérte tudását, bemutató formájában, a szokásos versenyszámokban: angol posta, kisasszonyok kiszabadítása, majd a három gép összecsatolva, különleges mozdonyvonatként pózolt a látogatók előtt. Eközben három – szintén hazai – étkezőkocsiban kóstolgathattak finomságokat a versenyzők, a parádé után mindhárom gőzösön lehetett utazni, működött a kerti vasút is – miközben a 424,247-es olvasónk helyszíni jelentése szerint épp Kelenföldön tartózkodott, felfűtve.

Nyalóka parádézik a korongon. A képre kattintva fotógaléria nyílik (Pénzes Sándor felvételei)

A mélypont után már csak felfelé vezethet az út, remélhetőleg lesznek még osztrák, szlovák, német, lengyel gőzmozdonyok is a Parkban a következőkben, hogy az amúgy is meglevő kellemes hangulat mellett vaskos füstfelhőbe burkolózhasson újra a Tatai út.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Kiemelt ajánlatok

Knorr-Bremse fékrendszerek a világ körül – 5. rész: Kötöttpályán Magyarországon I.

iho/vasút   ·   2022.05.14. 09:00

Sorozatunkban előző részeiben azt mutattuk be, hogy a Knorr-Bremse Budapest piacvezető vasúti fékgyártó vállalatként a világ mely távoli országaiba szállít fékrendszereket vonatok, metrók és villamosok számára. Képzeletben jártunk Afrikában, Ázsiában és a távoli Ausztráliában is. Számunkra a legérdekesebbek mégis azok a szerelvények, amelyekkel itthon találkozhatunk nap mint nap, amelyekben Budapesten tervezett és gyártott fékberendezések, fékvezérlő rendszerek és levegőellátó egységek gondoskodnak a biztonságos fékezésről.