Asiana A320-as balesete Japánban

iho   ·   2015.04.14. 19:03
cim

Az Aviation Herald repülésbiztonsági portál szerint a gép éppenséggel nem túlfutott, hanem a pálya előtt mintegy 330 méterrel ért földet, ekkor érte az ütés a farokrészt, és ezután bukdácsolt és csúszott a pályán, az összetört, futók nélküli A320-as a küszöbtől mintegy 1500 méterre és a pályáről letérve 145 méterre állapodott meg. Újabb hírek szerint nem húsz, hanem huszonhárom sérültje van a balesetnek, de egyik sem súlyos.

Korábban írtuk:

A betonnak ütődött a farokrésze leszállás közben, Hiroshima repülőterén az Asiana Airlines egyik A320-asának, amely 74 utassal és hétfőnyi személyzettel Szöulból érkezett a japán nagyvárosba.

A gép az első felvételek tanúsága szerint lesodródott a pályáról, elvesztette valamennyi futóját, és a hasán csúszva 180 fokos pördülettel állt meg végül. A baleset során nem volt halálos áldozat, húsz ember sérült meg. Az utasok a gépet a vészcsúszdák segítségével hagyták el.

A japán tévétársaságok egy része nem a farokrész ütközéséről, hanem túlfutásról beszél. Azonban a JACDEC repülésbiztonsági portál is úgy tudja, hogy a gép „rendkívül kemény” földetérés után a 28-as küszöb után hagyta el a pályát:

A repülőteret lezárták. A légitársaság ugyanaz, mint amelynek egy Boeing 777-ese San Francisco repülőterén, ugyancsak leszállás közben szenvedett balesetet két évvel ezelőtt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.