Gyorskomp közlekedne Badacsony és Fonyód között

iho/hajózás   ·   2012.10.11. 14:28

A második kompjárat Fonyód és Badacsony között közlekedne. Az új kompjárat már a 90-es évek elején is szóba került. Ekkor a Révfülöp–Balatonboglár viszonylatot szerették volna megvalósítani. Lakossági tiltakozás miatt később Pálkövéhez helyezték át a tervezett útvonalat, de újabb lakossági tiltakozás miatt végül azt is elvetették.

Ezután kezdtek foglalkozni a Badacsony–Fonyód közötti komp ötletével. Hat évvel ezelőtt kísérleti járatot is indítottak. Akkor Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. azt nyilatkozta, 2009-től már rendesen közlekednek a gyorskompok. A beruházás költségét jelenleg mintegy nyolcmilliárd forintra becsülik. A pénzből meglévő kikötők, utak átalakítását, hajók beszerzését, valamint a járulékos infrastruktúra kiépítését finanszíroznák. Az 5,5 kilométeres távot az új kompjárat 20 perc alatt tenné meg, így legalább kétszer olyan gyors lenne, mint a jelenlegi kompok.

A 60-65 méter hosszú komphajókon 48-50 autónak és az egyéb terheléstől függően 350-1000 utasnak lenne hely. A kompokra terelnék azt az évi 100-120 ezer utast, aki jelenleg személyhajókon közlekedik. A becslések szerint a szántódi rév gépjárműforgalmának 20-25 százaléka is átterelődne az új kompra, és hasonló mennyiségű új igényben is bíznak – számolt be a hírről a Napló-Online.

Közelebbi fejlesztés a cégnél egyébként az a két „gyorshajó”, amit akár már jövőre is láthatunk a tavon. A 24-25 személyes járművek 50-60 kilométeres sebességgel is haladhatnak, de a vezérigazgató mégsem tart attól, hogy balatoni megjelenésük felháborodást keltene.

„Gyorshajók ma is közlekednek a tavon, ez önmagában nem okozhat problémát. A kérdés az, hol és hogyan használják ezeket. Azt javasoltuk a nemzeti hajózási stratégia készítőinek, hogy az állam hirdessen koncessziót a gyorsjáratú balatoni hajókra, és szigorú feltételrendszerrel egy vállalkozás kaphassa meg ezt a jogot. Így be lehetne tartatni az ésszerű szabályokat” – tette hozzá Horváth Gyula.

A teljes cikket itt olvashatják!

Kapcsolódó hírek