Hamufelhő Indonézia felett, akadozik a légi forgalom

iho   ·   2014.02.14. 16:00
hamu_British_airways_volcanic_ash_cim

A hamu a földi közlekedést is veszélyezteti

Vulkánkitörés miatt akadozik a légi forgalom Indonéziában. Az 1731 méter magas Mount Kelud kráteréből csütörtök óta sokmillió köbméternyi kő és pernye kerül a légkörbe, emiatt három igen forgalmas reptér, Surabaja, Jogyakarta és Solo bezárását rendelték el a hatóságok, ugyanis a légikikötők körzetében minimálisra csökkent a látástávolság és a vulkáni hamu veszélyezteti a hajtóműveket.

A kitörés egész Délkelet-Ázsia légiforgalmát befolyásolhatja

Surabaja városában a közúti közlekedést is veszélyezteti a több centi vastagon lerakódott és a levegőben kavargó hamu, a légitársaságok pedig sok járatot kénytelenek voltak lemondani.

Azonban a kitörés miatt más desztinációkra sem jutnak el gépek, mert ahhoz, hogy odarepüljenek, át kellene kelniük a veszélyes övezeten. Többe közt Bali szigetére és a Karácsony-szigetekre , illetve Phuketre sem indítanak járatot, a kitörés elsősorban a dél felől Ázsia irányába repülő gépekre lehet veszélyes, ezért ausztrál légitársaságok is kénytelenek voltak járatokat törölni.

Fantáziakép egy nagyonis megtörtént esetről: négy hajtóműből négy állt le a hamu miatt

Indonéziában mintegy 130 aktív vulkán jelent veszélyt mind az ott élőkre, mind a légiközlekedésre.

Mint emlékezetes, néhány éve Európa nagy részének légiközlekedését megbénította egy izlandi vulkánkitörés.

Így bánik el a magaslégkörbe emelkedő vulkáni hamu a hajtóművel

1982-ben ugyancsak egy indonéziai kitörés hamuja okozott vészhelyzetet, a British Airways egyik 747-esének mind a négy hajtóműve leállt, amikor a gép belerepült a hamufelhőbe, majd a pilóták siklásban hozták ki a gépet és három hajtóművet tudtak újraindítani a jakartai  kényszerleszálláshoz.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.