Harminckilenc halott a nepáli buszbalesetben

MTI   ·   2012.07.16. 08:42

Öntözőcsatornába csúszott egy utasokkal túlzsúfolt autóbusz vasárnap Nepál déli részén, és legalább 39 ember meghalt – közölték hivatalosan.

Az utasok zöme feltehetőleg hindu zarándok volt a szomszédos Uttar Prades indiai szövetségi államból. Néhányan a busz tetején utaztak. A vezető elvesztette uralmát a jármű felett az esőtől csúszós úton, és a busz belecsúszott a megáradt öntözőcsatornába – mondta egy rendőrtiszt, aki szerint a mentők eddig 39 holttestet emeltek ki a roncsból és a vízből. Elképzelhető, hogy a vezető túlélte a balesetet, és elmenekült – tette hozzá.

Indiai hindu zarándokok minden évben ellátogatnak vallásuk nepáli templomaiba.

Kapcsolódó hírek

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.