Hatalmas forgalom- és flottanövekedés, de ki repüli majd a gépeket?

iho   ·   2017.07.03. 16:15
cim2

Miközben bőven hallunk híreket a korábbi várakozásokkal szemben továbbra is több mint élénk repülőgéppiacról, és komoly számokkal terhelt táblázatok jelennek meg a következő évtizedek forgalmának növekedéséről, az egyik nagy gyártó például húsz év alatt 34 ezer új gép eladásáról adott ki prognózist – közben egyre fenyegetőbb az árnyék, amely e pozitív számok mögött látható: ki fogja repülni ezt a rengeteg új gépet? Ami akkor is hatalmas szám, ha a gyártóktól vásárolt utasszállítók jelentős része régebbi, nem annyira gazdaságos példányok lecserélésére szolgál majd.

Nem egyedi történet az elmúlt napok egyik negatív szenzációja, amikor egy erős pozíciókkal rendelkező légitársaság bejelenti, hogy a nyári csúcsidőszakban – éppen most – pilótahiány miatt csökkenteni kell a járatai számát. Az Alaska-csoporthoz tartozó Horizon azzal az indokkal vesz vissza a járataiból, hogy viszont ami megmarad, azt megbízhatóan akarja teljesíteni. Az ok pedig a cég „példa nélküli” növekedése, amivel a saját pilótaképzés, illetve a külső kiképző intézményekkel történő szerződéses oktatás nem tud lépést tartani.

A légitársaság ötvenkettő légcsavaros-gázturbinás Q400-ast használ, valamint hat Embraer E175 regionális jetet, de például az utóbbiak most nem is szerepelnek az adatbázisban elérhető gépként, valószínűleg nem azért, mert maguk a gépek nincsenek meg, hanem mert nincs, aki repülje őket. Az átmeneti intézkedések között van az adminisztrációban dolgozó, de megfelelő jogosításokkal rendelkező pilóták átirányítása a forgalomba, és plusz összegek felajánlása – plusz repült órák vállalásáért.

És akkor lássuk a polgári repülésben képzéssel foglalkozó egyik legnagyobb szervezet számait! A CAE prognózisa szerint a következő tíz év során 255 ezer új hivatásos pilóta kell, hogy belépjen a társaságok szolgálatába, vagyis naponta hetven. 180 ezer első tiszt kell, hogy kapitányi pozícióba kerüljön, sokkal több, mint korábbi évtizedekben.

Ez azt jelenti, hogy a következő tíz év repülő személyzeteinek a fele még meg sem kezdte a kiképzését. Új, innovatív oktatási módszerek és karrier-lehetőségek kellenek ahhoz, hogy a pilótaképzés háttériparága egyszerre tudja kielégíteni az egyre növekvő igényeket – és közben megfelelni az egyre szigorúbb repülésbiztonsági normáknak, állapítja meg a jelentés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek