Határhegyi anzix hatvan éve: Cinke, Koma, Krehács

iho   ·   2013.11.19. 16:00
cim

A Fortepan netes fotómúzeum időről időre megörvendezteti a repülés híveit is. Mostani új kollekciói egyike, Mészáros Zoltán fotósorozata ráadásul jelentős részben a magyar sportrepülés egy igen szép időszakról szól. Budán vagyunk, a Hármashatárhegyen, már túl a Kétszer kettő néha öt című film világán, amelynek vitorlázórepülő jeleneteit nagyrészt szintén itt forgattak, de leginkább a tetőn, a város felé eső „csúzlis” starthelyeken. A galériánkban szereplő fotókon viszont már nem gumiköteles indítás a szokásos eljárás.

Kattintson a képre, és nézze végig a hatvan évvel ezelőtt készült galériát!

A képek többsége azon az úgynevezett „felső reptéren” vagy „Földnyelven” készült, amely a mai határhegyi reptér melletti alacsony kis fennsíkon működött, a Vöröskővár felé eső oldalon. Ott, ahol manapság siklóernyősök és sárkányrepülők gyakorolnak, ők használják az ott lévő hangárt is. A gépek többnyire csörlésből szálltak fel, de az egyik fotón látható egy Po-2-es vontató is, amelynek egyik példánya ma is repül.

Az iho/repülés korábbi határhegyi cikkeinek egyik szerzőjét, Nitsch Györgyöt kérte arra, írjon képaláírásokat a galériához, azonosítsa a gépeket és a személyeket is, amennyiben ez még lehetséges. Nos mint kiderült, a sorozat készítője, Mészáros Zoltán is szerepel a képek egyikén, ráadásul az illető az iho/repülés szerzőjének egyik oktatója volt.

A képek keletkezésének ideje Nitsch György szerint tehát 1954–55, ez a helyszínen és a gépek típusán túl például épp a „Szuszogó”, a hegyi starthelyre vezető út még viszonylag jó állapotából következtethető. A Fortepantól ugyanakkor szerkesztőségünk azt az információt kapta, hogy a képek keletkezési ideje 1957–58. A különbség nem nagy, az viszont biztos, hogy ekkor is, akkor is nagy élet volt Határhegyen, pilóták generációi nevelkedtek itt; sok éve készültek a képek, de az ember szinte várja, hogy a Krahács húzzon el a starthely elől, és a gépek a Toldi kötelére akasztva ifjú és derűs pilótáikkal szökkenjenek a sokszor nyitott kabinban a levegőbe.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek