Kényszerleszállással végződött a berepülés

iho/repülés   ·   2011.08.01. 13:26
Air_India_cr

Az Air India első 787-ese vasárnap csak igen rövid első repülést tudott végrehajtani, mert a személyzet kényszerhelyzetet jelentett és vissza kellett térnie az Everett-i Pain Field repülőtérre. Később kiderült, valójában egy szenzor meghibásodásáról volt szó.

A harmadik sorozatgyártású Dreamliner öt órára elegendő üzemanyaggal szállt fel, hogy a friss gép első repülésekor szokásos próbákat végrehajtsák, ellenőrizzék a gép rendszereinek működését. A felszállás után néhány perccel azonban a személyzet bizonyos fékszárny-problémákat jelzett a földnek, és kérte, hogy visszatérhessen. A Boeing közleménye szerint síma és biztonságos volt a leszállás, ugyanakkor a gyár nem hozott nyilvánosságra semmiféle adatot arról, milyn típusú és feladatú szenzorral volt gond.

Az Air India egy másik 787ese még a gyártósoron

A Boeing főképp kompozit-építésű, új technológiákat bevezető 787 Dreamlinere a tervek szrint szeptembertől áll szolgálatba elsőként az ANA, az All Nippon Airways japán légitársaság gépeként, a második példány a Japan Airlines, a harmadik, most földre kényszerült pedig az Air India színeiben. Az indiai légitársaság 27 B-787-est rendelt a gyártól, és korábban már tárgyalást kezdeményezett a Boeing-gal a gyártási késedelem kompenzációjáról.

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.