Hind a város felett

Kelecsényi István   ·   2012.06.10. 11:00
00

Június hatodikán a repülőbarátok fellelkesültek, hogy a 335-ös oldalszámú Mi-24P (Hind) harci helikopter Bruce Willis Die Hard sorozatának szereplőjeként délelőtt és délután is a Duna felett repült. A budapesti repülés sem feledteti azonban, hogy a Magyar Honvédség egyetlen helikopteres alakulatának szinte filléres gondjai vannak a harci helikopterek kiképzési repültetésére. 

A Magyar Honvédségnek a rendszerváltáskor Mi-24D és Mi-24V harci helikopterei voltak. Az első Hindek 1978. augusztus 24-én érkeztek a 87. szállítóhelikopter-ezredhez Szentkirályszabadjára. Ebben az évben szeptember 1-jén megalakult az első Harci Helikopter Század, parancsnoka Deák Imre százados volt, aki 1982-ig látta el beosztását. Az 1979. május 8-21. között tartott Pajzs '79 gyakorlaton a szovjet, csehszlovák, román és bolgár fegyveres erőknek először repültek be a magyar csatahelikopteresek. Az 1980-as budapesti díszszemlén az ország nyilvánossága előtt is bemutatkozott a Mi-24D harci helikopter. 1980. szeptember 1-jén a harci helikopterek darabszámának növekedése lehetővé tette a 2. Harci Helikopter Század felállítását. 1980. október 28-án tíz D változat került csapatainkhoz. Ekkor összesen 20 Hind volt állományban Szentkirályszabadján. A Mi-4D változat problémája a viszonylag csekély harcértékű 9M17P Falanga (AT-2 Swatter) rakétarendszer volt, amely hang alatti sebességgel és viszonylag gyenge páncélátütő képességgel rendelkezett. A helikopter többi fegyverzete, az Sz-5, Sz-8 típusú nem irányított rakétákat hordozható UB-16-57 és UB-32-57 blokkok és a 12 milliméteres forgócsövű géppuska megfelelt az elvárásoknak. A helikopter csak nappali bevetésre volt alkalmas. A Szovjetunióban folytatták a helikopter fejlesztését és a Mi-24V változat már 9M114 Sturm (AT-6 Spiral) páncéltörő rakétát hordozott, amely hang feletti sebességgel, nagyobb páncélátütő képességgel rendelkezett, valamint rádióirányításának fejlettsége lehetővé tette, hogy egy helikopterkötelék többszörösét irányítsa a Sturm rakétáknak, mint a régi Falangáknak. A Mi-24D és V változat is képes volt bombavetésre, ez különlegesség a harci helikopterek között.

A 117-es oldalszámú Mi-24D Csőrike I. 2000-ben Szentkirályszabadján<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(képek: a szerző gyűjteményéből)

1982. június 6-ban a Cseket-hegy közelében földnek ütközött a 113-as oldalszámú Mi-24D csatahelikopter. Egy fő a becsapódás következtében elhunyt, ketten súlyos sérülést szenvedtek.

Az első Mi-24V helikopterek 1985. december 28-án kerültek Magyarországra. 1986-ban további helikopterek érkeztek és végül 11 darab V modifikációt rendszeresítettek Szentkirályszabadján. 1987. március 1-jén a helikopterezredet 87. Harci Helikopter Dandárrá fejlesztették, két század Mi-24 és egy század szállító Mi-8 helikopterrel.

A német újraegyesítés után Magyarország 1995-ben 14 Mi-24D és 6 Mi-24P harci helikoptert kapott. Utóbbi a szovjet fejlesztések újabb modifikációja volt, elsősorban fegyverzetében különbözött a V változattal. Amíg elődei forgatható négycsövű 12,7 milliméteres géppuskával rendelkeztek, a P változat bal oldalára kétcsövű 30 milliméteres gépágyút kapott, amely akár páncélozott célok ellen is hatásos tűzfegyver. Ezekre a helikopterekre azért lett volt szükség, mert a D változat helikopterei, kettő kivételével, amelyek nagyjavításon estek át, 1996 és 2004 között kirepülték idejüket és pótlásukat szolgálta volna a volt NDK-s helikopterflotta.

Félelmetes látvány a szemből támadó Mi-24-es

1996. december 1-jén 39 Mi-24 D/V harci helikopter volt még rendszeresítve hazánkban. 1997. szeptember 1-én a Bakony Harci Helikopter Dandárt visszaszervezték 87. Bakony Harci Helikopter Ezreddé. Ekkor még senki sem sejtette, hogy hamarosan felszámolják az alakulatot. 2000. augusztus 31-én a 117. oldalszámú Mi-24D harci helikopter speciális festést kapott. A Csőrike (I.) nagy meglepetést okozott a Szentkirályszabadjai nyílt napon. 2001. április 12-én az 579. oldalszámú D és a 715. oldalszámú V modifikációjú harci helikopter lövészet közben összecsúszott 30 méteres magasságban. A D változat lezuhant és személyzete életét vesztette, a V kényszerleszállást hajtott végre, személyzete sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát.

2004. július 7-én, tehát kilenc évvel Magyarországra kerülésük után a 335 és 336-os oldalszámot kapott két Mi-24P felújítása és nagyjavítása befejeződött. A két gép a Szentkirályszabadjai alakulathoz került. (A többi német helikopterből sajnálatos módon a koncepció és pénzhiány nélküli Honvédségnek egyet sem sikerült rendszerbe állítani.)

2004. július 8-án felszámolása előtti utolsó kiképzési repülését hajtotta végre a Szentkirályszabadjai MH.87 Bakony Harci Helikopter Ezred. Ekkor 13 Mi-24 és három Mi-17 helikopter vett részt a repülésen. A helikopterek október 1. után a Honvédség másik helikopteres bázisára, az MH86 Szolnok Helikopterezred állományába kerültek. A megalakult harcihelikopter-zászlóalj első parancsnoka Szántó Zsolt alezredes volt. A zászlóalj állományába vegyesen Mi-14D/V/P helikoptereket rendszeresítettek. 2004. december 31-én hat Mi-24D, kilenc Mi-24V és két Mi-24P volt rendszerbe állítva. 2006. június 10-11-én a két Mi-24 helikopter is részt vett a Franciaországban, Compiegne-ben rendezett légi bemutatón és szakmai találkozón. A magyar helikopter demorepülését hetvenezer ember nézte végig. Szeptember 16-án Pratica Di Marében szintén bemutatkozott a Légierőnk Mi-24 harci helikoptere, dinamikus programjával.

Mi-24V és P harci helikopterek a Bevetés 2007 gyakorlaton

2007. április 3-án a 720-as oldalszámú Mi-24V helikoptert hazánkban először nyolc irányítható páncéltörő rakétával szerelték fel, és így vett részt az éleslövészeten az újmajori lőtéren. 2007. májusban a belgiumi Liege repülőterén rendezett Belgian Helidays repülőnapon vett részt a 336 oldalszámú Mi-24P harci helikopter. 2007 júniusában az első éjszakai lövészet is lezajlott az újmajori lőtéren három Mi-24 részvételével. A helikopterek nem rendelkeztek NVG (éjjellátó képességgel). 2007. augusztus 11-12-én a Kecskeméti repülőnapon a 714 oldalszámú Mi-24V helikopter Szarvastehén díszfestéssel repült. Ezt a helikoptert a Hasegawa makettgyártó cég limitált kiadásban később elkészítette. 2007. augusztus 20-án régi hagyományt felelevenítve a Légierő díszelgett a tisztavatáson, ekkor három Mi-24 helikopter (egy P egy D és egy V alkotta kötelék) is elhúzott a Hősök tere felett. Ugyanaznap Szolnokon augusztus 20. alkalmából a Tisza fölött is légibemutatót tartottak, amelyen résztvett a 714. oldalszámú Mi-24V helikopter.

2008-ban a Szolnoki Helikopterbázis Harci Helikopter Zászlóaljának üzemben tartható állománya nyolc Mi-24-re apadt, mellettük még négyet konzerváltak tartós tárolásra. 2008. május 27-június 1. között a Berlini ILA Nemzetközi Repülőipari Szakkiállításon a 714 oldalszámú díszfestésű Mi-24V tartott statikus és dinamikus bemutatót. Koller József alezredes és Suszter Attila őrnagy a bemutatóért különdíjat kapott. 2008. május 29-én a 335-ös oldalszámú Mi-24P harci helikopterrel Pratica di Maréban 400 000 néző előtt Rolkó Zoltán őrnagy és Simon Péter százados dinamikus bemutatója kápráztatta el a közönséget. 2008. június 18-25. között az Ohiói Nemzeti Gárda F-15 vadászgépei gyakorlatoztak Kecskeméten a magyar MiG-29 és JAS-39 Gripen harci repülőgépekkel. A gyakorlaton több esetben Mi-24 harci helikoptereink is részt vettek. Az egyik bevetésen gyakorló légiharc során az egyik amerikai F-15-ös pilótája leállt fordulóharcolni az egyik Mi-24-esel, amellyel Maczák „Bendike” Endre és
Horváth „Vivi” Éva főhadnagyok imitált légigyőzelmet értek el.

2010-ben a Kecskeméti Repülőnapon mutatkozott be a Csőrike II. névre keresztelt, 716. oldalszámú Mi-24V harci helikopter. A helikopter a naptári üzemidő lejártáig több bemutatórepülés és éleslövészet mellett a kolontári iszapkatasztrófa idején egy illegálisan fényképező osztrák helikoptert tessékelt ki az országból. 2010-ben a kormányváltás idején még három Mi-24D, hét Mi-24V és két Mi-24P harci helikopter volt rendszerben. A D és V modifikációk a naptári üzemideje 2010 és 2011-ben lejárt. A kormányzat és a Honvédelmi Minisztérium nem tett semmit a harci technika üzemidejének meghosszabbítására, nagyjavítására, korszerűsítésre.

Nem irányított Sz-5 rakéták indítása

2012. április 5-én a Parlament Honvédelmi Bizottsága kihelyezett ülést tartott Kecskeméten a Repülőbázison. Az eseményen kiképzési repülés során az 336. oldalszámú Mi-24P tartott egyéni, majd két szállítóhelikopterrel közös bemutatót. A statikus sorra, több repülőképes harci helikopter hiányában, kitoltak egy, a Repülőgépjavító Üzem Múzeumából származó Mi-24D helikoptert, amelyre Falanga Makett feliratú páncéltörő rakétákat és UB blokkokat függesztettek. A harci helikopter előtt „személyzetük” állt vigyázzban. A szakértő Honvédelmi Bizottsági Tagok megszemlélték a dinamikus és statikus bemutatót és elbeszélgettek a „személyzettel”. A Bizottság ülésén kijelentették, hogy eggyel több harci helikopter lesz repülőképes, mint az előző, szocialista kormányzat idején.

2012. április 17-én Hende Csaba honvédelmi miniszter az újmajori lőtéren a 336-os oldalszámú Mi-24P harci helikopterrel emelkedett a levegőbe és onnan tekintette meg a helikopter 30 milliméteres gépágyújának és nem irányított rakétáinak tűzcsapását.

2012. június 6-án Bruce Willis fimjéhez a 335-ös oldalszámú Mi-24P helikopter repült Budapest felett. A két helikopterhez egyetlen használható forgószárnykészlet (rotorlapátok) van, ezért nem lehet a két még repülőképes Mi-24P helikoptert egyidejűleg üzemeltetni. A két P változat üzemideje 2012-ben fogy el. 

Kíváncsian várja a repülőbarátok nagy tábora, hogy mi lesz a Mi-24 harci helikopterek sorsa, mivel a Gripenek bérlésének meghosszabbítását a Honvédelmi tárca közelismerés kivíva megoldotta, most a harci helikopterek rendszerben és életben tartása a következő cél. A huszonnegyedik órában vagyunk. A Mi-24 Hind kivonásával egy fegyvernemi kultúra veszne el, a honvédség levegő-föld csapásmérő képességének jelentős része. Bruce Willis Die Hard V. – Az élet mindig drága című filmjéhez használták az egyik utolsó forgószárnyas csatagépünket. A nagyjavítás, üzemidő-hosszabbítás és rendszerben tartás is drága, de hazánk védelme még drágább. El kell dönteni a Honvédség vezetésének, hogy kivonja-e a Mi-24 Hindet, de akkor a képesség pótlására a JAS-39 Gripen vadászbombázókhoz meg kell vásárolni a már régen integrált bombákat és biztosítani kell megfelelő óraszámban a levegő-föld bevetések gyakorlását. A levegő-föld képesség nem veszhet el. A Gripenekhez beszerzett 48 AGM-65 Maverick rakéta (melynek fele páncéltörő, másik fele repesz-romboló) kevés és drága, ezen kívül csak egyetlen vontatott tarackos ütege van honvédségünknek, amely még néhány kilométeres hatótávolsággal rendelkezik.

Mi-24V és P harci helikopterek a Bevetés 2007 gyakorlaton

A legmegfelelőbb a páratlanul sokoldalú Mi-24 harci-szállítóhelikopterek nagyjavítása, és modernizálása lenne, mert akkor nem veszne el a sokoldalú forgószárnyas, sem az évtizedek óta felhalmozott üzemeltetési tapasztalat sem. A Hind még a világ számos országában rendszeresítve van, korszerűsített és modernebb példányai akár 2020-2030-ig megfelelő fegyverek maradhatnak.

Kapcsolódó hírek