Hornetekből Growler

iho/repülés   ·   2012.02.23. 10:10
nyito

Mivel ilyen program most indul először, ezért a költségeket is csak becsülnmi lehet: valahol 200 és 300 millió dollár között lesz a végösszeg. Az Ausztrál Királyi Légierő 2007, márciusában 6 milliárd dollárért összesen 24 kétüléses Super Hornetet vásárolt. Ezekből 12 gépet már eleve úgy építettek meg, hogy alkalmasak legyenek a Growler-átépítésre, hiszen az ausztrál védelmi tárca már korábban is számolt ezzel a lehetőséggel. A Super Hornetekkel a General Dynamics F-111C/G Aadvark támadórepülőgépek kivonása utáni helyzetet kezelik: az F-35A Lighnting II-esek ugyanis több évet késnek.

Az ausztrálok 24 Super Hornetjének egyike <br>(fotó: RAAF)

A típus teljesítményével olyannyira elégedettek Ausztráliában, hogy nem kizárt újabb 12 gép megrendelése sem: a döntés szeptemberben várható. A típus hadrendben marad az F-35-ösök megérkezése után is. Az első, már megrendelt F-35A a tervek szerint 2020-ig érkezik meg. Az előre kábelezett Super Hornetek első példányát még a Boeing St. Louis-ban működő üzemében építik át, de a többi 11-et már a légierő Amberley Légibázisán, Brisbane mellett.

Ilyen lesz: EF-18 Growler az Amerikai Haditengerészet színeiben <br>(fotó: USN)

A légierő vezetése ugyanakkor attól tart, hogy az újabb 12 gépes megrendeléssel csökken az F-35A-ra fordítható költségvetési forrás, így veszélybe kerül a több mint 70 gépre tervezett Lightning II-es beszerzés.

Kapcsolódó hírek