Hova kell busz? Költséges próbajáratok

iho   ·   2013.04.29. 09:30

A Közlekedéstudományi Intézet Kht. tanácskozásán heves vita alakult ki Hegyalja közlekedéséről – számol be a Borsod online. A vasúti közlekedéssel kapcsolatban a MÁV Start képviselője elmondta: ősztől egy évig jelentős forgalmi változások nem lesznek a 80-as vonalon, hétköznapokon nem nagyon fognak járni a kör IC-k, a Törökszentmiklós – Cegléd vágányzár miatt. Azonban Tokaj és Rakamaz között is lesznek vágányzárak az év folyamán, amit vonatpótló autóbuszokkal fognak kiváltani – tudta meg a portál Májer Jánostól, Tokaj polgármesterétől.

A személyvonatok műszaki állapota és tisztasága kritikán aluli. Az Intercity vonatok állapota elviselhető, mondták a jelenlévők, akik azt is megkérdezték: miért a keleti országrészben közlekedteti a MÁV Star a 40 éves, lepusztult vonatait, míg az elővárosi és a Bécs felé menő vonatok korszerűek és tiszták, pedig itt kell több pénzt fizetni a vonatjegyért. Valójában erre elfogadható választ nem tudtak adni – hangzik a beszámoló.

Nagy vita alakult ki a buszközlekedés területén. Májer János kifogásolta, hogy már a három éve beígért erdőbényei járat máig nem lett beüzemelve, pedig a város összekötötte betonjárdával az Idősek Otthona előtti parkolót a Szakrendelővel. Arra is kitért, hogy egyre több feladatot kap a város, azáltal, hogy Járási Székhely lett, és az Erdőbényéről, Szegilongról, Szegiből, Bodrogkisfaludról, Bodrogkeresztúrról számos jogcímen be kell az embereknek utazniuk Tokajba.

A Volán képviselője azt válaszolta, hogy az érintett önkormányzatok bizonyítsák be, hogy Tokaj felé lesz megfelelő számú utas. Javasolta a Volán szakértője, hogy az érintett települések rendeljenek meg két hónapra a – saját költségükre (milliós tétel) – próba buszjáratot, hogy ezzel bizonyítsák, hogy lesz elég utas. Ennek birtokában dönthetnek új járatok beállításáról. E válasz miatt legjobban a polgármesterek és Dr. Szabó Rita, a Tokaji Járási Hivatal vezetője háborodott fel, aki elmondta, hogy nem szórakozásból ültünk le a szakemberekkel tárgyalni, hanem azért, hogy egy új közigazgatási egység központjának a tömegközlekedését a lakossági igények szerint kielégítsük.

Ezt követően az intézményvezetők mondták el, hogy milyen bosszantó momentumok vannak a buszjáratok menetrendjében, járatszámokban, Tokaj háttérbe van szorítva a Mádi járatot illetően, más város javára, a Taktaközi buszok kapacitása alacsony az utaslétszámhoz képest, stb. Májer János megfogalmazta, hogy korábbi járási székhely városok felé vannak irányítva máig is a buszjáratok. Ezeknek a városoknak a polgármesterei nem kell, hogy rimánkodjanak a Volán felé, hogy kellő számú járatszámban megközelíthetőek legyenek, illetve költséges próbajáratokra nem kényszerítik Őket. A Volán vezetői nem vették észre, hogy időközben az állam új közigazgatási egységeket hozott létre, amelyeknek a megközelítése állami és gazdasági érdek. A Szabolcs Volántól azt kérte, hogy az iskolabuszok, a diákok letétele után, forduljanak el a Szakorvosi Rendelő Intézet felé, mert Timár, Szabolcs, Tiszanagyfalu települések is a Tokaji Dombi Sámuel Szakrendelőhöz tartoznak. Végezetül azzal zárta mondanivalóját, hogy az egész Tokaji Járás a Nyíregyházi Jósa András Kórház működési területéhez tartozik. Ebből fakadóan Erdőbénye és Taktabáj felől a betegek kénytelenek beutazni a Tokaji vasútállomásra, hogy Nyíregyházára eljussanak, de nincs buszjárat.

Dr. Szabó Rita Járási vezető asszony felvállalta, hogy összeül a polgármesterekkel és az érintett intézményvezetőkkel, s készít a Borsod Volán számára egy olyan kimutatást, amely alapján bizonyítható, hogy Tokaj megközelítése a járás szélső településeiről igenis fontos és megalapozott.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Utasokra dőlt az állvány

iho/vasút   ·   2012.11.28. 13:12
Elsodorta a karácsonyi díszkivilágítást engedély nélkül szerelő munkások állványát egy tehervonat a gyömrői vasútállomás peronján.