Idén kétmilliárd jut a vasutasoknak

iho/vasút   ·   2012.10.11. 19:33

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleménye szerint a vasúttársaságok és a szakszervezetek között megkötendő megállapodás alapján indulhatnak majd meg a kifizetések. A vezetők és a cégek prémiumrendszereinek hatálya alá tartozó dolgozók nem kapnak a pénzből – tudatta az MTI. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke által tavaly novemberben aláírt megállapodás alapján három év alatt összesen 5 milliárd forintot fizetnek ki a vasutasoknak. A dolgozók az első egymilliárd forintot tavaly decemberben kapták meg, míg a az idei évre eső kétmilliárd forint fedezetét költségvetési átcsoportosítással biztosítja a kormány. A fennmaradó kétmilliárd forint a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatban szerepel.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.