Ikerkormányzású elsőtengelyes autóbuszok, a csuklósok lehetséges alternatívái

iho.hu   ·   2026.09.04. 12:00
_volksbus_goiana_

A Volkswagen 22.260S alvázra épülő városi, elővárosi buszok teret nyertek Brazíliában.

A brazíliai működésének 45. évfordulójára készülő Volkswagen Caminhões e Ônibus (VWCO) elsősorban a városi és elővárosi útvonalakra ajánlott egyedi alvázzal bővítette ki Volksbus kínálatát. A Volkswagen 22.260S-t kifejezetten a nagy utasforgalmú vonalakra fejlesztették ki, ide értve a Brazíliában meglehetősen elterjedt dedikált buszfolyosókon közlekedő gyorsjáratokat is (1974-ben, Curitibában épült ki a világon az egyik első BRT, azaz Bus Rapid Tranzit, ottani nevén Rede Integrada de Transporte tranzitpálya).

22.260 Super Ômnibus

Az alváz legfeltűnőbb jellemzője a tengelyelrendezés: a két kormányzott első-, és az egyetlen, hajtott hátsó tengely egyrészt 15 méter hosszú felépítményt is hordozhat, másrészt a jármű fordulóköre továbbra is megfelel a városi közlekedés kívánalmainak, harmadrészt két első tengely veszi ki részét a legfeljebb 115 utas és a karosszéria tömegének hordozásából. A Volkswagen ennek megfelelően forgalmazza a 22.260 Super Ômnibust a csuklós buszok lehetséges alternatívájaként (miközben a Volvo már duplacsuklós e-buszt is forgalmaz az országban…).

Az első ilyen twin steer autóbuszok körülbelül két éve jelentek meg Brazíliában. A járműveket egy elöl elhelyezett, 260 lóerős (191 kW) MAN D08 dízelmotor hajtja, és Allison, illetve ZF gyártmányú automatizált, vagy teljesen automata sebességváltókkal vannak felszerelve. A magaspadlós buszok utascseréjét a két oldalon kialakított ajtók segítik (lásd vonatkozó képükön).

 A Recife Metropolitan Region tömegközlekedési társaság még 2024-ben beszerzett, 22.260 alvázas, Caio Induscar eredetű karosszériaelemekből összerakott twin steer autóbusza. A jármű menetirány szerinti jobboldalán három hagyományos ajtó található, a balon pedig a kizárólagos buszsávok emelt peronjához szerkesztett, a magaspadló szintjéről nyíló kettőn bonyolódik az utascsere

A VWCO csak az alvázat szállítja, a karosszériákat az országban számos gyártó állíthatja elő. A Caio Induscar az Apache VIP és a Millennium modelljeivel, a Marcopolo a Torinóval, vagy a Viale BRT-vel van jelen a piacon, ahol még a Mascarello (GranVia), a Comil (Svelto), a Neobus (Mega) és a Busscar is komoly szereplő. A Volksbus 22.260 jellegű alvázának fő felhasználói közé tartoznak az önkormányzatok közlekedési hatóságai, továbbá a koncessziós birtokában szolgáltató magánüzemeltetők São Paulóban, Rio de Janeiróban, Curitibában, Belo Horizontéban, Salvadorban, Recifében és Fortalezában, ahol az alvázra épített autóbuszok a hagyományos és a BRT-útvonalakon is elterjedtek.

Ezenkívül a 22.260 alvázra épülő járműveket exportálják Chilébe, Kolumbiába, Peruba, Mexikóba és számos más dél-amerikai országba is.

(Nyitóképünkön: egy ikerkormányzású Volksbus a háromezerből. A goiániai városi, elővárosi körzetben működő Rede Metropolitana de Transporte Coletivo konzorcium ugyanis négy különböző vállalattól származó, körülbelül háromezer járműből álló flottájával szolgál ki 7024 megállót a rendszeren belül)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek