Indulhat az An–70-es gyártása?

iho/repülés   ·   2012.02.27. 06:00
nyito

A hírt Konstantin Grisenko ukrán külügyminiszter jelentette be. Mint elmondta, a két ország képviselői megegyeztek a repülőgép sorozatgyártásához szükséges végső kérdésekről, így hamarosan megindulhat a típus gyártása Oroszországban és Ukrajnában is. A gépet mindkét ország légügyi hatóságának el kell fogadnia s a szükséges típusbizonyítványt kiadnia.

A pilótafülke már a Nyugatot idézi <br>(fotó:military-today.com)

Az ukrán miniszter emellett beszélt a két ország közötti katonai és technológiai együttműködés fontosságáról is. Erre szükség is lesz, ha a típussal a katonai szállítógépek világpiacára akarnak betörni. Grisenko szerint fontos lenne, hogy a két ország együttműködve képezzen egy olyan erőt, mely képes helytállni az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió védelmi iparával egyaránt. A miniszter véleménye szerint ezt csak a két ország összefogásával lehet elérni.

Egy óriás Keletről: az An–70 felszállás közben <br>(fotó: wikimedia.org)

Az Antonov An–70-es eddigi élete meglehetősen zaklatottnak nevezhető. A mai napig széles körben használt An–12-es váltótípusának tervezett gép prototípusa még 1994. december 16-án szállt fel Kijevben. A gép nem repült sokáig: 1995. február 10-én összeütközött az őt kísérő Antonov An–72-essel. A prototípus lezuhant, héttagú legénysége életét veszítette. A második, ma is repülőképes prototípus 1996. december 8-án szállt fel először. A gép 47 tonnás tervezett teherbírása meghaladja az Airbus A400M 37 tonnáját és megközelíti az Iljusin Il–76-os 50 tonnás képességét. Igaz, az Il–476-os már a tervek szerint 60 tonnányi hasznos teherrel szállhat fel, de az már egy másik kategóriába tartozik.

Kapcsolódó hírek