Irakban a második An-32-es

iho/repülés   ·   2011.12.27. 18:10
nyito

A kis hatótávolságú, taktikai szállítógépek közül Irak (és persze a mögötte álló, az önálló iraki légierő kiépítéséhez szükséges pénzügyi támogatást nyújtó Egyesült Államok) a jól bevált An-32 Cline típust választotta. A gépből összesen hat példányt rendeltek a gyártótól, az ukrán Aviant vállalattól. December 27-én átadták a megrendelés második repülőgépét is, miután sikerült a vitás pénzügyi és egyéb kérdéseket rendezni.

2011. januárjában Irak azzal vádolta meg az üzletet bonyolító Antonov vállalatot, hogy az iraki gépekbe használt hajtóművek és avionikai rendszerek, műszerek kerültek. Ezt a vádat az ukrán fegyverexportért felelős állami cég, az Ukrszpetszexport tagadta, de ennek ellenére Irak nem vette át a gépeket. Sőt, az első három gépért járó fizetséget is visszatartotta, így a második három gép építése nem kezdődött meg, hiszen az Aviant és az Antonov nem akarta kockáztatni saját pénzét.

Irak mellett Afganisztánban is az új légierő alap szállítógépe lett az An-32 <br>(fotó: USAF)

A kérdés megoldása elég sokáig elhúzódott, hiszen a most átvett, második gépet eredetileg még februárban akarták Iraknak átadni. 2011. végére pedig már 4 átvett géppel számoltak az Antonovnál. Ehhez képest 2011. novemberére sikerült csak az első két gép technológiai átvételét tető alá hozni, így 2011-ben csak ezt a két gépet vehették át az iraki fél képviselői. Mint novemberben az első, jelen esetben is a Hostomel repülőtéren történt meg a második gép és a szükséges dokumentáció átadása-átvétele, az Ukrajnába akkreditált iraki nagykövet, Shorsh Khalid Saeed jelenlétében.

Kapcsolódó hírek