Isonzó expressz: harmadszor az olasz frontra

iho   ·   2017.04.26. 18:45
isex_kover0

Az Isonzó Expressz történelmi emlékvonat a caporettói áttörés századik évfordulója alkalmából az I. világháború tizenkét isonzói csatájának sorát záró hadművelet eseményeiről emlékezik meg. Az utazás első napján a két házelnök az osztrák–szlovén határon, Jesenice állomáson találkozik, és együtt utaznak az Isonzó Expresszel az egykori tolmeini osztrák–magyar hídfő egyik legfontosabb utánpótlási vasútállomására, a festői Most na Sociba. A központi megemlékezésre a modrejcei katonatemetőben kerül sor, ahol mintegy 1600, a tolmeini hídfőnél elesett osztrák–magyar katona nyugszik. Az eseményen közös szlovén–magyar katonai ünnepséggel és koszorúzással tisztelegnek a hősök emlékének.

Maga az Isonzó Expressz 2015-ben a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és a Háborús Kegyeleti Főosztály, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a MÁV Nosztalgia Kft. közös összefogásának köszönhetően jött létre. A történelmi emlékvonattal az a nemes szándék vezérelte a szervezőket, hogy az egykori világháborús történelmi helyszínek elsősorban magyar vonatkozású emlékhelyeit történészek kalauzolásával felkeressék, és kegyelettel emlékezzenek meg az ott harcolt katonákról. A különvonat idei, július 16-20. között esedékes ötnapos körutazása során bejárja a Nagy Háború egykori olasz és szlovén hadműveleti területeit, hogy megemlékezzen az első világháború egyik legvéresebb frontján elesett többszázezer magyar katonáról.

A zarándoklat jellegű programsorozat szlovén és olasz területeket és településeket érint: Doberdó-fennsík, San Martino del Carso, Monte San Michele, Gorizia (az egykori Görz) és Nova Gorica városa, Kobarid (Caporetto), Tolmin (Tolmein) környéke, a szlovéniai Isonzó (szlovén nevén Soča) völgye. Az Isonzó Expresszt idén harmadik alkalommal is a MÁV Zrt. leányvállalata, a MÁV Nosztalgia Kft. közlekedteti, és gondoskodik a történelmi-turisztikai programok színvonalas lebonyolításáról. A vonat a Semmering-hágón, a világ első magashegyi vasútvonalán keresztül közlekedik, Ausztrián át Szlovéniába. A vonat fedélzetén színvonalas szolgáltatásokat nyújtanak az utazóknak: első világháborút kutató történészek előadásai hangzanak el, amely kiegészül az eredeti helyszíneken átadott történelmi ismeretekkel, valamint fotókiállítás és a hagyományőrzők katonai bemutatói tekinthetők meg. Az emlékvonat közösségi kocsijában Csík János népzenész, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje és barátainak műsora várja az utazókat. A zenekari formáció kifejezetten az Isonzó Expressz kedvéért áll össze, hogy szívet, lelket melengető zenei élményt nyújtsanak a világháborús katonadalok és népdalok felelevenítésével.

Az Isonzó Expresszre Standard és Pullman Club osztályon lehet jegyet váltani; idén nyílik az utolsó lehetőség arra, hogy az érdeklődők különvonattal keressék fel a Doberdót, a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelyét, egyben a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképét. A szerelvény retró élményvonati kocsikkal és klimatizált nosztalgia étkezőkocsikkal közlekedik. A közös magyar–szlovén kiadásban, magyar nyelven megjelent, „Az Alpoktól az Adriáig, az Isonzó front” című útikönyv, valamint színvonalas fedélzeti kiadvány is segíti az emlékutazáson résztvevők tájékoztatását.

A részletes programot négy részletben itt érhetik el:

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek