Itt a pünkösd, újabb hosszú hétvége a vonatközlekedésben

iho/vasút   ·   2019.06.06. 12:18

A hosszú hétvége okán az intercity-vonatokhoz a helyfoglalások figyelembevételével a lehetőségekhez mérten pluszkocsikat kapcsol a MÁV-Start. A helybiztosítással közlekedő járatok foglaltságának adatai csütörtöktől megtekinthetők a MÁV-csoport honlapján. A tájékoztató jellegű adatokat naponta többször is frissíti a vasúttársaság. Az utasok egy letölthető táblázatban megnézhetik, hogy hol tart a kötelező helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltsága az egyes napokra vonatkozóan, és azt, hogy a kiválasztott induló járatra van-e még szabad hely.

A legforgalmasabb Budapest–Debrecen–Záhony (100-as) vonalon pénteken pénteki, hétfőn pedig vasárnapi menetrend szerint most is közlekedik a Sóstó Intercity. A járat 20 óra 23-kor indul a Nyugati pályaudvarról, Debrecenbe 22 óra 52-kor, Nyíregyházára 23 pedig 24-kor érkezik. Visszaútban Záhonyból 18 óra 35-kor indul, Nyíregyházára 19 óra 25-kor, Debrecenbe 20 óra 1 perckor, a Nyugatiba 22 óra 37-kor fut be. Az IC-ken kívül természetesen a gyors-, sebes- és személyvonatok is rendelkezésre állnak. A Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre közlekedő, 1633-as számú Televonat a megszokottól eltérően nem vasárnap, hanem pünkösdhétfőn indul. Ez a járat kizárólag speciális, úgynevezett Televonat-jeggyel vehető igénybe, melynek ára rendkívül kedvező: Nyíregyházáról 2490, Debrecenből 2210 forintba kerül. A Televonat a várható utasforgalomra való tekintettel hatszáz ülőhellyel, három Flirt-motorvonatból kiállítva indul Nyíregyházáról.

A MÁV-Start azt javasolja, hogy az utasok a menetjegyeket és a helyjegyeket elővételben, lehetőség szerint már az ünnep előtt néhány nappal váltsák meg. A felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére egyes népszerűbb utazási időpontokban  gyorsan megtelhetnek az intercity-vonatok, ezekre érdemes elővételben megvenni a menet- és helyjegyeket. Az utasok használják a jegyértékesítő automatákat, igénybe vehetik az internetes jegyvásárlást, valamint a Vonatinfó alkalmazásból vagy online megvásárolható és a vonatokon elektronikusan bemutatható e-vonatjegyet.

Az ünnepi időszakban is érvényesek az önkiszolgáló csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezmények: automatából vásárolt vagy online váltott, de automatából kinyomtatott jegyekre öt, e-vonatjegyekre tíz százalékos kedvezményt nyújt a MÁV-Start. Az utasok az ünnepi időszakban is csaknem napi százötven, csúcsidőn kívüli, kevésbé kihasznált járatra válthatnak jegyet húsz százalékos kedvezménnyel, amennyiben online vásárolják meg.

A huszonhat éven alulim diákigazolvánnyal nem rendelkező fiatalok a június 7-én délelőtt tíz órától június 10-én éjfélig tartó időszakban igénybe vehetik a hétvégi, harminchárom százalékos kedvezményű menetjegyet. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek