Ivott, és józanodás közben megütötte a kalauzt azért, mert fáradt volt

iho/vasút   ·   2019.03.15. 18:05
gardony_vasutallomas0

Még vasárnap reggel – egészen pontosan – a 6 óra 10 perckor Budapestről induló és Székesfehérvárig közlekedő

„vonatjárat”

– ne vegyék le a fejünket, ez így volt a rendőrségi közleményben, muszáj volt megtartanunk – jegyvizsgálóját szolgálati feladata ellátása során a gárdonyi állomás peronján egy fiatalember szidalmazta, leköpte, majd ököllel olyan ütést mért rá, aminek következtében a férfi állkapocscsonttörést szenvedett, és a földre esett.

És akkor most vissza a magyar nyelvhez.

A verekedőnek Velencéig volt csak érvényes jegye, ahol azonban leszállni nem tudott, mivel a vonaton elaludt, és barátnője ébresztgetésére is csak Gárdonyban tudott leszállni (rendőrül: a vonatot elhagyni).

A rendőrök hamar azonosítottak egy 20 éves velencei lakost, akit ma, március 15-én reggel Velencén elfogtak, és a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozók a bántalmazót közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a bűncselekmény éjszakáján barátaival italozott, kora reggel a vonatra szállt, és mivel egész héten sokat dolgozott, fáradt volt, ezért ütötte meg a kalauzt.

A gárdonyi nyomozók a fiatalembert őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek