Kamcsatkai katasztrófa: részegek voltak a pilóták

iho/repülés   ·   2012.10.17. 16:10
an28_kamcsatka2cim

A szeptember 12-én Kamcsatkában lezuhant kis utasszállító mindkét pilótája részeg volt, legalábbis alkoholt fogyasztott a baleset előtt – állapította meg az orosz hatóságok vizsgálata.

Mint akkor beszámoltunk róla, a Petropavlovsk-Kamchatka Airlines Palana településre tartó An–28-asa a repülőtér megközelítésekor a pályától 6 mérföldnyire egy erdőben zuhant le, a baleset tíz halálos áldozatot követelt. A halottkémi vizsgálat kimutatta az alkohol fogyasztását, a gépparancsnok vérének alkoholtartalma kisebb fokú, a másodpilótáé közepes fokú ittasságra utalt.

A hatóságok most arra a kérdésre keresnek választ, hogy noha a repülés előtti éjszakán tanúk is látták, amint a személyzet italozik, hogyan kerülhettek mégis a gépre, ki a felelős azért, hogy felszállhattak az Antonovval, noha előírás a pilóták repülés előtti vizsgálata, amelyen meg kell fújniuk az alkoholszondát is.

Az ügyről hírt adó források kiemelik, hogy több korábbi oroszországi légiszerencsétlenségben is szerepe volt a személyzet alkoholfogyasztásának, netán részegségének.

Az egyik legsúlyosabb ilyen eset tavaly Karéliában történt, Petrozavodszk körzetében, a Tu–134-es katasztrófájának 47 halálos áldozata volt és a másodpilóta volt részeg, néhány hete pedig a Fekete-tengeren Anapa közelében tört össze vízreszállás közben egy amfíbia egy részeg pilótával, szerencsére ez az eset nem követelt halálos áldozatot. 2008-ban Permnél történt baleset egy utasszállítóval, a pilóta vérében alkohol volt, a balesetben nyolcvanan vesztették életüket.

Kapcsolódó hírek