Két és fél óra – vagy sokkal több – a futóaknában, hogyan élhető túl?

iho/repülés   ·   2021.12.01. 09:00
img_JRA2177

A körülmények embertelenek, mégis magánál volt leszállás után a potyautas. Vékonyabb, alacsonyabb fiataloknak van inkább esélye.

Amikor egy utasszállító gép utazómagasságon, annak megfelelő hőmérséklet és oxigénmennyiség közepette repül, azt egy a hermetizált kabinon kívül kuksoló potyautas nem élheti túl – a legutóbbi eset kapcsán sűrűn elhangzik ez a szinte közmegegyezésnek hangzó megállapítás. Csakhogy az események nem egészen ezt mutatják, ez derül ki az amerikai hatóság összesítéséből.

(fotók: Twitter)

És ebből a bizonyos legutóbbi esetből is. A „főhős” az American Airlines 737-800-asa, amely 1882-es járatszámon teljesítette a mintegy háromórás utat a közép-amerikai Guatemala City (La Aurora International) és a floridai Miami között. A 33 ezer láb utazómagasságon (10,6 kilométer), csaknem 850 kilométeres óránkénti sebességgel repülő utasszállító környezetében a levegő hőmérséklete mínusz 34 Celsius volt, a levegő nyomása és oxigéntartalma is minimális, olyan szintű, ami hipoxiát és ezzel perceken belüli eszméletvesztést okoz.

Ahogy a légitársaság egyik kapitánya mondja, akinek már volt hasonló esete: a felszállás után nem sokkal a potyautas elájul, és ha túl is élné a kihűlést és az oxigénhiányt, amikor a célreptér megközelítésekor a futót kiengedik, bekövetkezik a tragikus végkifejlett, az illető vagy nincs magánál, vagy rossz helyen kapaszkodik, és kizuhan a futóaknából.

Ugyanakkor az FAA által vizsgált 11 esetből, és most jön a meglepetés, öt alkalommal a potyautas mégis túlélte az utat. Mint ahogy a Miami repülőtéren az az illető is, akit egy földi karbantartó fedezett fel – vagyis nem esett ki az aknából. Nem volt  eszméletlen, kivizsgálásra kórházba vitték, de láthatóan nem járt végzetes következményekkel az utazás.

Az FAA a legutóbbi esetek vizsgálata után azzal az első hallásra megint meglepő következtetéssel állt elő, hogy az, akinek van esélye túlélni a futóaknában a repülést: nem túl magas, nem túl erős, hanem inkább vékony testalkatú férfi, és ami a legfontosabb, nem idősebb 35 évnél.

Az AA1182-es járat plusz utasa is tökéletesen megfelel ezeknek a kritériumoknak, egyébként saját lábán tett néhány lépést a rejtekhelyét elhagyva, majd leült a földre, de mindvégig magánál volt. Egyes jelentések szerint a vékony, alacsony fiatalember nem is a futóaknában, hanem egy elektromos rekeszben utazott, kérdés, vajon igaz-e ez az információ, ugyanis nehéz elképzelni, hogy bármennyire is kistermetű, elfért volna ott. Viszont ez amúgy némi magyarázat lenne a túlélésre, mert egy ilyen rekeszben felteheteően melegebb van az elektromos berendezések hőtermelése miatt. De ennek az esetnek a híreiben is többnyire futóakna szerepel, mint ahogy a többi hasonló történetben is.

Portálunk egy korábbi cikkében 2014-ben arról számoltunk be, hogy egy 16 éves potyautas egy még ennél is hosszabb, ötórás utat élt túl San Jose és Hawaii között egy 767-es futóaknájában. Még ennél is elképesztőbb túlélési történetek is akadnak korábbról: 1969-ben egy 22 éves férfi egy Havanna-Madrid utat tett meg némi fagyásos sérülések árán, egy ugyancsak huszonéves 1996-ban tíz órát bírt ki Delhiből Londonba, tragikusan furcsa volt az eset, hogy viszont a testvére kizuhant az aknából Heathrow előtt. 2000-ben Tahitiból Los Angelesbe, 2002-ben Kubából a kanadai Montreálba jutott el egy-egy férfi egy DC-10-es illetve 767-es futóaknájában, élve.

A kegyetlenül feltűnő halálesetek, mint például, amikor London egyik kertvárosi övezetére zuhant egy potyautas, újra és újra felkavarják az indulatokat. Hasonlóan megrázta a közvéleményt, amikor Kabul kiürítésekor próbáltak többen is egy C-17-es futóaknájában menekülni, de visszaestek a betonra. A „célállomásokon”, ahová megérkeznek, élve vagy holtan, általában az ellenőrzés szigorítását követelik, és a hatóságok is azt firtatják, mennyire rendezettek a körülmények azon a reptéren, ahol valaki el tudott rejtőzni egy induló gépbe. Egyébként olyan eset is akadt, amikor az tette potyautas-gyanússá a járatot, hogy az induló repülőterének megrongálták a kerítését. Az ország lakosai közül, ahonnan  a potyautas elindul, a közösségi portálokon sokan hősként ünneplik az illetőt – főképp, ha életben maradt a nagy utazás után.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek