Két koreai helikoptert fejleszthet az Airbus

iho/repülés   ·   2015.03.19. 16:15
surion0

A könnyű polgári (LCH) és katonai (LAH) tender győzteseként, az Airbus Helicopters tovább dolgozhat a Korea Aerospace Industries vállalattal, így folytatódhat a koreai Surion kétmotoros szállító helikopterek továbbfejlesztését célzó közös programjuk is.

– Hálásak vagyunk azért, hogy a Korea Aerospace Industries és a dél-koreai kormány minket bízott meg ezzel a nagyon fontos helikopter-fejlesztési programmal – mondta az Airbus Helicopters elnöke, Guillaume Faury. – Minden kapacitásunkat a program rendelkezésére bocsátjuk annak érdekében, hogy az LCH és LAH projekt időben befejeződhessen az előzetesen megállapított költség kereteken belül, és kondícióknak megfelelően.

Az LCH és az LAH egyaránt az Airbus Helicopters H155-ös modelljére épül (ez korábban EC155-ként volt ismert) – ez a típus a Dauphin-család legújabb és legkelendőbb tagja. A termékcsaládhoz tartozik a Panther katonai és félkatonai változata is, amely a világ számos országában bizonyította már képességeit. A mostani megállapodás részét képezi, hogy az Airbus Helicopters átadja a cég technikai know-how-ját – amelyet a Surion programban már megismertetett a koreai partnerrel – annak érdekében, hogy Korea képessé váljon a saját géptípusa kifejlesztésére. Ez utóbbi az új generációs, könnyű forgószárnyasok legjobbja lehet majd az 5 tonnás kategóriában.

– Az LCH és az LAH programok a Korea Aerospace Industries-zel korábban elindított Surion program tapasztalataira épülnek, amely ma már referencia értékű projektnek számít a helikopter fejlesztési együttműködések terén. Azzal, hogy folytatjuk az együttműködésünket, ennek a két új fejlesztési programnak a kockázatait is jelentősen csökkentettük, miközben a helikopter funkciókkal szemben támasztott követelményeknek is maximálisan meg tudunk felelni – tette hozzá Faury.

Az LCH változat a tervek szerint 2020-ban állhat üzembe, míg az LAH változat üzembeállításának a céldátuma 2022. Norbert Ducrot, az Airbus Helicopters észak-ázsiai vezetője bízik a program sikerében, amelynek során a típus polgári és katonai változatát egyszerre fejlesztik majd. – Nem csupán szoros együttműködés köti össze a vállalatainkat, hanem a polgári és katonai célú fejlesztés területén már több sikeres programra tekinthetünk vissza, amelyek hozzájárulnak majd ennek a két új programnak a sikeréhez is – hangsúlyozta Norbert Ducrot.

Az Airbus Helicopters Dauphin termékcsaládjába tartozó helikopterekből – amelyekre a mostani LAH és LCH fejlesztés is épül – több mint hatvan ügyfélnek, több mint ezer példányt szállítottak már le, és közel 5 millió üzemórát teljesítettek a levegőben. A H155 azzal a digitális, négytengelyes robotpilótával van felszerelve, amelyet a koreai pilóták annyira megkedveltek a Surion repülése közben: kivételesen jó lebegő manőverezést tesz lehetővé még extrém körülmények között is, rendkívül pontosan be lehet vele állítani a repülési magasságot, sebességet és irányt.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.