Kézi vezérléssel dokkolt a kínai űrhajó

MTI   ·   2012.06.24. 14:00

Az összekapcsolásra, amelyet a kínai űrprogram mérföldkövének tartanak, másodpercenként 7,8 kilométeres sebességű keringés mellett került sor közép-európai idő szerint 6 óra 42 perckor. A Sencsou-8, illetve a Sencsou-9 űrhajókkal korábban automatikus vezérlésű dokkolást végeztek. A kézi vezérlésű dokkolást a Földön szimulátorokon több mint 1500 alkalommal gyakorolták.

A Sencsou-9 űrhajót június 16-án indították útba az északnyugat-kínai Góbi sivatagban lévő űrközpontból és űrhajósai június 18-tól tartózkodtak a Tienkung-1 fedélzetén. Vasárnap visszatértek az űrhajóra, eltávolodtak az űrállomásmodultól, majd fokozatosan végrehajtották küldetésük legfontosabb feladatát.

Az űrhajó kézi irányítással történő összekapcsolásának képessége rendkívül fontos a jövőbeni űrkutatás biztonsága szempontjából, s azt jelenti, Kína kész arra, hogy embereket és rakományt szállítson egy űreszközre - állapították meg a kínai központi televízió (CCTV) kommentátorai.

A legfrissebb jelentések szerint a három űrhajós Liu Jang (Liu Yang), Kína első nő űrhajósa, a parancsnok Csing Haj-pong (Jing Haipeng) és Liu Vang (Liu Wang) az űrhajóból visszatér a kísérleti űrállomásmodulra és várhatóan a jövő hét péntekig folytatja munkáját az űrben.

Kína űrprogramjának jelenlegi szakaszában még az idén útba indítják a Sencsou-10 űrhajót, majd a harmadik szakaszban megépül a Tienkung-2 és Tienkung-3 űrlaboratórium, s a tervek szerint 2020 körül megkezdi működését Kína első űrállomása.

Kapcsolódó hírek