Kigyulladt egy nyersolajat és propángázt szállító vonat

iho   ·   2014.01.08. 10:15
train-derailmentcim

A 16 kocsiból álló szerelvényből négyben szállítottak nyersolajat és négyben propángázt – írja a CBC News.

A baleset kanadai idő szerint este hét óra után történt, öt kilométerre Plaster Rock nevű településtől. A vonat Közép-Kanadából Moncton felé tartott. Jim Feeny, a CN Rails szóvivője azt mondta: ég valami a szerelvényen, de azt nem tudják, hogy a veszélyes anyagok égnek-e, és ha igen, akkor mi és mennyi. Ezt azért nem tudják megmondani, mert a tűz és a forróság miatt nem is tudják megközelíteni a vonatot.

 

Egyelőre sem sérültek, sem áldozatok nincsenek. Plaster Rock település mintegy kéttucatnyi házából kimenekítették a lakosokat. A katasztrófavédelem szóvivője azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy milyen kiterjedésű a tűz, és hogy a balesetnek van-e sérültje. Csak néhány vagon gyulladt ki, de azt nem tudják, hogy ezekben a vagonokban mit szállított a vonat – tette hozzá.

A CBC azt írja egy tavalyi elemzésben, hogy a vasúttársaság 1800 olyan rendkívüli eseményt hallgatott el, amelyet a törvények szerint jelentenie kellett volna.

Kapcsolódó hírek