Kihúzták a listáról az oroszok az An-70-est

iho   ·   2015.03.05. 13:45
cim3

Nagyon nem lephette meg a szakmai közvéleményt, de az biztos, hogy egyértelműen tisztázza a helyzetet: az orosz hadügyminisztérium kihúzta a nemzeti fegyverkezési program pontjai közül az An-70-est.

Mint arról beszámoltunk, a négyhajtóműves, légcsavaros-gázturbinás katonai szállítógép most nyerte el a típusengedélyét az ukrán hatóságtól, egyben zöld jelzést kapott a sorozatgyártásra, illetve most lett az ukrán légierő hadrendjébe sorolva, annak ellenére, hogy a típusnak jelenleg egyetlen példánya repül. A gép első prototípusa húsz évvel ezelőtt, 1995. február 10-én a kísérő géppel történt ütközés következtében lezuhant, ezután a megmaradt, eredetileg földi terhelési próbákra szánt másik gépből alakítottak repülőképes tesztgépet.

A húszéves fejlesztési folyamat során a gépet újra és újra átépítették, amíg mai formájában már modern avionikával, digitális hajtóművezérléssel és részleges fly-by-wire repülésvezérléssel, a koax légcsavarok átalakított reduktorával, a pilótafülkében folyadékkristályos kijelzőkkel, ugyancsak modern, GPS/Glonassz alapú navigációval vált piacképessé, és az ára is mérsékelt például az Airbus A400-asához képest, ezzel együtt az eredeti, de most végleg lefújt orosz megrendelésen kívül még nincs külföldi vásárlója.

A gép tehát készen áll a sorozatgyártásra, amelyet eredetileg Ukrajnában és Oroszországban kellett volna beindítani, miközben a fejlesztésben is mindkét ország részt kellett volna, hogy vegyen, illetve mindkét ország légiereje rendszeresítette volna a típust.

Az oroszok azonban már akkor is többször változtattak a véleményükön, és felfüggesztették a programban való részvételüket, amikor az orosz–ukrán-konfliktus messze nem fajult még fegyveres összecsapássá. Már 2006-ban kivonultak a projektből, majd megint szerződést kötöttek, aztán 2013-ban ismét bizonytalanná vált az orosz oldal kooperációja.

Annak ellenére, hogy a gép az akkori elképzelések szerint megcélozta a polgári típusengedély megszerzését, tehát hasznos teherszállítója lehet a civil cargo-világnak. Ennek a nem katonai An-70-esnek az amúgy is főképp Antonovokkal repülő orosz Volga-Dnyeper lett volna a kibocsátó légitársasága. Az orosz partnerek azonban már a 2013-ban zajló teszteken sem vettek részt.

A mostani helyzet nyilván az ukránokat sem lepte meg, már a két évvel ezelőtti viták kapcsán is jelezte Kijev, ha az oroszok felhagynak a fejlesztéssel, Ukrajna egyedül is befejezi. Most azonban az is kiderült a híradásokból, az orosz fél visszaköveteli azt a csaknem három milliárd rubelt, amit még 2010-ben adott a programhoz, ez az összeg az akkori árfolyamon számolva közel százmillió dollárt ér, azonban azóta az árfolyam durván leromlott és nem a rubel javára, a kérdés tehát az, hogyan képzeli Moszkva ezt az elszámolást most, hogy ráadásul gyakorlatilag hadiállapot van a két ország között.

Az orosz oldalról történt tálalásban egyébként épp az az enyhe csúsztatás, hogy Moszkva az ottani megfogalmazás szerint a 2014-es kijevi „puccs” után függesztette volna fel a maga részéről a munkálatokat, valójában ez már gyakorlatilag 2013-ban, bármiféle erőszakos kijevi és más ukrajnai események előtt megtörtént.

Az oroszok eredetileg hatvan gép megvásárlására készültek, a mostani közlemény szerint az An-70-es helyett az Il-476-ost használják. Amúgy ennek is most még csak a tesztpéldányai léteznek, a rendelésállomány a típusra negyvennyolc gép, ezek beérkezéséig pedig az eredeti Il-76-os négyhajtóműves marad az alaptípusa az orosz katonai szállító flottának, igaz, valójában az An-70-est inkább a kisebb, ugyancsak légcsavaros An-12-esek leváltására tervezték.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek