Kínai harci gépek ellenőrzik a kínai–mianmari határt

MTI/iho   ·   2015.03.14. 10:20

A kínai gépek feladata, hogy azonosítsák a szomszédos ország repülőit, és megfigyeljék, valamint szükség esetén figyelmeztessék, illetve elűzzék a túlságosan közel merészkedőket – közölte San Csin-ko. Hozzátette: az ország légterének védelme érdekében az utóbbi időben fokozták a megfigyelési tevékenységet a térségben. Liu Csen-min kínai külügyminiszter-helyettes péntek éjszaka a külügyminisztériumba rendelte Mianmar nagykövetét, és határozott tiltakozását fejezte ki a Lincsang települést ért délutáni bombatámadás miatt. A cukornádültetvényen dolgozók közül kilenc további személy megsérült. Az illetékes azt is szóvá tette, hogy a múlt hét végén egy másik incidens is történt. A mianmari kormányerők és a helyi nemzetiségi csapatok között kiújult harcok közepette egy kínai házba is tüzérségi lövedék csapódott.

Peking elítélte a történteket és az események kivizsgálására, a felelősök megbüntetésére szólította fel Mianmart, és ezek eredményéről tájékoztatást kért. Egyúttal sürgette a szomszédos ország kormányát, hogy tegyen azonnali és hathatós intézkedéseket a hasonló események elkerülésére. A Hszinhua kínai állami hírügynökség szombati kommentárjában azt hangoztatta, hogy Mianmarnak szavatolnia kell a határtérség békéjét és biztonságát, és meg kell előznie, hogy a harcok bármilyen módon átterjedjenek Kínára. A pekingi vezetés úgy véli, hogy a konfliktus Mianmar belügye, s tiszteletben tartja a volt Burma szuverenitását és területi integritását, egyben azt reméli, hogy a kérdésben békés úton megoldásra jutnak a szembenálló felek – fogalmazta meg a hivatalos álláspontot a Hszinhua.

A két ország között 2000 kilométer hosszú közös határ húzódik. Becslések szerint a mianmari belharcok elől több mint 30 ezer civil menekült át a határ menti Jünnan tartományba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek