Kisvasutakat fejleszt a kormány

iho   ·   2018.02.09. 08:45
00kicsi

Két nappal miskolci kijelentése után a XXIV. Kárpát-medencei Kisvasutak Találkozóján a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos megerősítette: tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között. Révész Máriusz erről a kormányprogramban szereplő, nagyívű kisvasúti fejlesztésről éppen egy évvel ezelőtt, a XXIII. találkozón beszélt először. Nem sokkal később azonban homok került a végrehajtási gépezet fogaskerekei közé: a kormányülés annak idején ugyanis úgy határozott, hogy a MÁV kapja meg a fejlesztési pénzt (onnan, messziről vasút, vasút, egyre megy, holott a fenyvesin, a felcsútin és a Széchenyi-hegyin kívül a társaságnak nincs se 760, se 600 milliméteres nyomközű, működő érdekeltsége...). De aztán sikerült ezt a döntést felülvizsgálni, így felújításokat maguk az üzemeltetők fogják elvégezni.

Összességében hatmilliárd forint jut az erdészeti, 1,4 milliárd a MÁV-hoz tartozó, két és félmilliárd milliárd pedig a más fenntartók által üzemeltetett kisvasutak felújítására, új járművek prototípusainak kifejlesztésére. Lényeges, a pénz már a felhasználók számláján van, az erdei kisvasutaknál ez év első félévben elkezdődhetnek a közbeszerzések – a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasúton a teljes, 14 kilométeres fővonal megújul, a Gyöngyösi Állami Erdei Vasúton (kisebb léptékben) idén ősszel elindulhatnak a munkálatok, Kemencén viszont a természetvédőkkel folytatott tárgyalások vetik vissza a tempót. A tiltakozás oka röviden: visszaépül a kisvasút oda (a Hamuházig, majd tovább Hajagosra), ahol korábban már megvolt, mígnem a Csarna-patak többszöri árvize elsodorta a pályát és a műtárgyakat. A felek azonban közel járnak a megegyezéshez.

A Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút egyik igáslova, a C04,406-os motor, mellette az egykoron hegyközi Mk48-as. A kismozdony az ötvenedik születésnapja alkalmából, 2015 tavaszán – a felvétel is ekkor készült – újult meg az Egererdő Zrt. szilvásváradi műhelyében (fotó: Bakos Attila)

Mindeddig a kisvasutak felvirágoztatásának első üteméről beszéltünk: a későbbiekben, az egyes kisvasutak hálózatbővítési terveinek figyelembevételével a kormánybiztosság előterjesztést tehet a kormánynak a második ütemben – 2020 után – elvégezhető további fejlesztésekre („amennyiben a választások után is ez a kormány lesz hatalmon” – tette hozzá Révész.)

A hazai kisvasutak helyzetének javulásához a jogalkotók tevékenysége is hozzájárult: január elsejétől érvényesek a vasúti törvény a kisvasutak adminisztratív és pénzügyi terhein könnyítő passzusai. Az új szabályozás elemei többek között az egyszerűbb hatósági eljárások, a csekélyebb igazgatási-szolgáltatási díjak megállapítása, a kétszintű képzési (a kisvasúti munkakörök bizonyos csoportjánál az üzemvezető is oktathat) és egészségügyi rendszer. Például utóbbinál bizonyos munkakörök ellátásához elég az üzemorvosi igazolást megszerezi.

További részletek a 1467/2017. (VII. 25.) Korm. határozatban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek