Kizárásos iraki verseny, de miért?

iho/repülés   ·   2011.11.23. 19:00
nyito

A pályázatot az amerikai védelmi tárca hirdette meg, mely az Iraki Légierő számára keresett egy könnyű, olcsón megvásárolható és üzemeltethető, de precíziós csapásmérésre, közeli légi támogatásra alkalmas repülőgépet. A pályázatra egy hajtóműves, kétüléses, turboprop repülőgépekkel adták be ajánlataikat a cégek. Köztük a Hawker Beechcraft is, mely nemrég kapott hivatalos, írásbeli értesítést: kizárták a további versengésből. Hogy miért, azt egyelőre senki sem tudja.

AT–6B: A Texan II-es gyakorlógépből pontos csapásmérő vált <br>(fotó: hawker.com)

A Beechcraft AT–6B pedig a pályázó szerint mindenben megfelelt a kiírásnak. Az átalakított, modernizált, megfelelő felderítő- és célzórendszerekkel ellátott könnyű támadógép képes nappal és éjjel is pontos csapást mérni a kijelölt célpontokra, irányított rakétáival és bombáival. A kizárás után az üzlet könnyen a nagy rivális, az Embraer Super Tucano ölébe hullhat. Ez érezhetően nagy fájdalmat okoz azon államok szenátorainak, akiknél a Beechcraft üzemei dolgoznak. S persze igen kellemetlen a saját bevallása szerint a programra eddig – partnereivel együtt – több mint 100 millió dollárt elköltő Hawkernek is, hiszen így egy vadonatúj, éppen most kialakuló piacról szorulhat ki.

Csapásmérőnek egyelőre maradtak a Cessnák <br>(fotó: aereo.jor.br)

A gépek az amerikai fegyveres erők, így a légierő iraki kivonulása után kulcsfontosságúak lesznek az iraki hadsereg számára. A közeli légitámogatás, azaz a szárazföldi csapatok mindennapos harcainak segítése eddig a koalíciós erők, majd az amerikai légierő és tengerészgyalogság helikoptereinek és vadászbombázóinak feladata volt. Mivel ez a védőernyő megszűnik, így Irak kénytelen lesz saját képességeire, saját légierejére támaszkodni. A Lockheed Martin F–16C/D Falconok beérkeztéig jelenleg csak az AGM–114 Hellfire II-es irányított levegő-föld rakétákkal felszerelt Cessna 208B Caravanok képesek pontos csapásmérésre. Ezeket a gépeket egészítenék ki a már eleve könnyű harci feladatokra tervezett, turboprop gépek.

Kapcsolódó hírek