Kora őszi retró hétvége Pécsett

iho/vasút   ·   2022.09.12. 09:00
00_pecs_retro

A nagy sikerű hatvani és balatoni retró hétvégék után, szeptember 17-én és 18-án, idén utoljára Pécs térségében utazhatnak a vasútbarátok múltidéző vonatokkal, ahol korabeli mozdonyok és a hozzájuk tartozó személykocsik állnak forgalomba. Két étkezőkocsi is közlekedik majd, az egyik Budapest, a másik Szombathely felől, amelyeken az adott korszakra jellemző ételek és italok is megkóstolhatók lesznek. Az étkezőkocsik mellett újdonságként a BCmot által vontatott SR 404 bisztrókocsiban is elérhető lesz Utasellátó szolgáltatása. A nagyobb szabású retró hétvégéken túl kisebb eseményekkel is készül a MÁV-Start, például egy-egy meghatározó járműtípus utolsó útjával búcsúzik.

A vasúttársaság az idei év utolsó retró hétvégéjét Pécs térségében, szeptember 17-én és 18-án rendezi meg. Valamennyi Baranya megyei vasútvonalon megjelennek a régi korokat idéző autentikus szerelvények. Számos újdonsággal is találkozhatnak az utasok, például BCmottal és M43-as Kisdácsiával, emellett forgalomba áll a nemrég felújított M41 2112 pályaszámú, retró festésű Csörgő is. Az eddigi rendezvényeken is nagy népszerűségnek örvendő típusok, azaz Nohabok, Szergejek, Púpos, MDamot, ABbmot és Samu mellett ismételten forgalomba áll a legendás 424-es gőzmozdony is. A retró mozdonyok és szerelvények többsége menetrend szerinti vonatokban közlekedik, így az utasok általános díjszabás szerint utazhatnak rajtuk, emellett korlátlan utazást biztosító Pécsi Retró Napijeggyel is készül a MÁV-Start.

Budapest–Pécs/Kaposvár

A pécsi intercity vonatokon kipróbálható lesz a hazai járműgyártás egyik remeke, a BVmot, azaz Samu, mely visszatér egykori fő felhasználási területére. A BVmot szombaton két pár Budapest-Pécs Intercity vonatban közlekedik, vasárnap egy pár Budapest–Pécs intercity vonat után egy Budapest–Kaposvár vonatpárban tűnik fel.

Egy másik pécsi intercity szerelvény a hétvége folyamán Utasellátó étkezőkocsival és komfortkocsival kiegészítve közlekedik. A pályafutásának végéhez közeledő komfortkocsiban prémium (1+) helyjegy váltásával lehetséges az utazás, ami nemcsak a helybiztosítást, hanem a fedélzeti szolgáltatást is magába foglalja. Utaskísérők szolgálják fel a jegyárban foglalt italokat és csokirolót. A komfortkocsi mellett, a vonatban közlekedik egy étkezőkocsi is, amiben az Utasellátó retró kínálata várja az utasokat.

Pécs–Villány–Pélmonostor (Beli Manastir)

A horvát határ felé és azon túl is lehet utazni az M41 2112 pályaszámú retró festésű Csörgővel, ami az olajzöld ingavonatot továbbítja. A vonat szombat és vasárnap reggel is kilép az országból, és Pélmonostorig (Beli Manastir) közlekedik, majd ezután szombaton kétszer, vasárnap egyszer a Pécs– Magyarbóly távot teljesíti.

Villány–Mohács

Mohácsi személyvonatok élére áll be a MÁV Rail Tours eredeti festésű M43 1001 pályaszámú Kisdácsiája, ami két kék Bhv 20-07-es kocsit továbbít majd.

Pécs–Szigetvár

A hétvégén a 60-as számú vasútvonalon vágányzár miatt Szigetvár és Darány között vonatpótló autóbuszok közlekednek. A Pécs és Szigetvár közti szakaszon két szerelvény közlekedik majd egész nap, amiket felváltva összesen négy mozdony továbbít. Az egyik szerelvény összeállítását képezi egy bautzeni Bo 20-37, egy By 20-17 és egy Bhv 20-07 személykocsi. A másik szerelvény pedig három darab vékonycsíkos Rába Bd 20-37 kocsiból áll majd. Ezek a szerelvények közlekednek majd az M61 001 Nohab, M62 228 Szergej, M40 224 Púpos és MDamot 3017 pályaszámú mozdonyok vontatásával.

Darány–Barcs–Szombathely

Az ország leghosszabb, kizárólag dízelvontatással közlekedő járatán, a Pannónia Interrégión is forgalomba áll két retró szerelvény. Közlekedni fog egy régi arculatos intercity szerelvény, ami az egykori Corvinus IC-re emlékeztet. A vonat egy Apmz 10-71, egy DWA 88-71 étkező és két Bpmz 20-71 kocsiból áll majd. A vonat kétszer teszi meg egy nap a Szombathely–Darány távolságot, első körben remot, második körben klasszik M41-es Csörgővel. Emellett közlekedni fog egy retró sebesvonat is, ami három Bp 29-05 kocsiból és egy BDbh 82-28 kocsiból áll. A Bp 29-05 sorozatú kocsik az idei év során búcsúznak a menetrendszerinti forgalomtól. A szerelvény szintén kétszer teljesíti a távot, délelőtt az M61 019 narancsszínű Nohab, délután az M62 265 Szergej vontatásával.

Szentlőrinc–Sellye

A sellyei vasútvonalon áll forgalomba a Ganz öttengelyes remeke, az ABbmot.

Dombóvár–Kaposvár

A retró hétvégék egyik fő attrakciója, a legendás 424-es gőzmozdony is ismét útra kel. A 41-es vonal 150. évfordulója alkalmából a mozdony egy menetrenden felüli különvonatpárt továbbít Dombóvár és Kaposvár között, Kapos expresszvonat néven. A 424 247 pályaszámú gőzmozdonyból és négy darab vékonycsíkos gyorsvonati kocsiból álló szerelvény Kaposvár irányába orral előre, Dombóvár irányába pedig szerkocsival előre közlekedik. A Kapos expresszre Budapest felől, és Budapest felé biztosított lesz az InterCity csatlakozás Dombóváron. A Kapos expressz különjegy váltásával vehető igénybe, mely magában foglalja a helyjegyet is. A jegy ára 1000 forint/fő/irány minden utas számára, egyéb kedvezmény vagy utazásra jogosító okmány nem vehető igénybe. A vonatra a jegyeket várhatóan szeptember 12-étől lehet megváltani az elektronikus jegyvásárlási felületeken és a pénztárakban.

Dombóvár–Komló

Az észak-baranyai vasútvonalon forgalomba áll a MÁV Rail Tours közel 100 éves BCmot motorkocsija, mely az egykoron Déli Vasúthoz tartozó 104 éves SR 404 pályaszámú paklikocsit továbbítja majd. A kocsi 1997-ben kapott felújításán bárpultot és asztalokat kapott, így nyerte el jelenlegi bisztrókocsi jellegét. Az SR 404 kocsiban az Utasellátó fedélzeti szolgáltatást is fog biztosítani.

Utasellátó

Az Utasellátó három járaton fog szolgáltatást biztosítani: a Retró pécsi IC CAF étkezőkocsival, a Retró Pannónia IR (Corvinus IC) DWA étkezőkocsival és a Komlói személyvonat SR bisztrókocsival közlekedik. A CAF és DWA étkezőkocsi étlapja a ’80-as és ’90-es évek távolsági vonatainak megfelelő kínálatot nyújt. A hideg és meleg reggeli mellett főfogásként tradicionális levesek, főételek választhatók, különlegességként kaviár és bélszín is kérhető. Desszertként a klasszikus Utasellátó édességek (például csokoládéroló) is választhatók. Az SR bisztrókocsiban a konyhatechnológiához alkalmazkodó korlátozott kínálat érhető el, kisebb harapnivalókkal, italokkal.a

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek