Koszovó nem értékeli a szerb küldetést

MTI/iho   ·   2017.01.15. 11:15
szerb_motorvonat_rovidlid

Szerbia ünnepélyesen útnak indított szombaton egy vonatjáratot Koszovó többségében szerbek lakta északi részébe, figyelmen kívül hagyva a pristinai kormány tiltakozását, amely provokációnak és szuverenitása agresszív megsértésének nyilvánította ezt a lépést.

Szem nem marad szárazon, négyzetcenti üresen (fotók: Daily Mail)

A Belgrádban szerb tisztviselők által felavatott, orosz gyártmányú vasúti szerelvény oldalán húsz nyelven szerepel a „Koszovó Szerbia (része)” felirat, az utasteret pedig szerb templomok, kolostorok ikonképei díszítik.

– Olyan ez, mint egy kulturális örökségünket bemutató, mozgó kiállítás – jelentette ki Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője. Đurić hangsúlyozta, hogy Észak-Koszovó számára fontos a vasúti összeköttetés, egyúttal visszautasította Pristina bírálatát.

Már csak a tömjénillat hiányzik

A szerb politikus figyelmeztetett, amennyiben bárki megpróbálná megakadályozni a szerelvény belépését Koszovóba, azt a szabad mozgás megsértésének minősítenék. – Nem látom be, hogy valami, ami a világörökség részét képezi, miért jelentene provokációt bárkinek – jegyezte meg.

A vonat a szerb–koszovói viszony amúgy is feszült időszakában indult el először, tekintettel Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfő szerb körözés alapján történt Franciaországi letartóztatására.

Az egykor Szerbia déli tartományát képező Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását Koszovó északi részében, ahol a koszovói szerb kisebbség döntő része él. A szerbek vallásuk és kultúrájuk bölcsőjének tekintik a túlnyomó többségében albánok lakta Koszovót. Belgrád és Pristina között 2003-ban uniós közvetítéssel kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd.

Autentikus dekoráció tízórás utazásra

A szombati, bemutató jellegű járatindítással az 1998–99-es koszovói háború óta először ment vasúti szerelvény a szerb fővárosból az észak-koszovói Kosovska Mitrovicába. A vonat a várakozások szerint tíz óra alatt tette meg az utat a meglévő, de a határátmenetben nem használt vasúti pályán. Szerb illetékesek szerint egy próbaidőszakot követően valószínűleg menetrendszerű járatot indítanak majd a Belgrád–Kosovska Mitrovica-vonalon.

Edita Tahiri koszovói miniszterelnök-helyettes, a Szerbiával folytatott egyeztetések főtárgyalója még pénteken azzal vádolta Szerbiát, hogy lépésével a térség stabilitását fenyegeti, egyúttal az Európai Unió közbelépését szorgalmazta.

– Ez egy Koszovó elleni provokáció, amely arról tanúskodik, hogy Szerbia nyíltan Koszovó területi egységét, szuverenitását és nemzetbiztonságát fenyegető agresszív politikába kezdett – hangsúlyozta Edita Tahiri.

Későbbi hír, hogy nem ennek a nyilatkozatnak a hatására, de a vonatot még Szerbia területén megállították. Erre Aleksandar Vučić szerb kormányfő adott utasítást. Vučić rendkívüli belgrádi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: azért állíttatta le a vonatot, hogy elkerüljön egy valószínűsíthető, nagyobb konfliktust.

Apgrédelt Usgyi-orr, fólia nélkül

– A (koszovói) albánok és különleges egységeik a nap folyamán megpróbálták aláaknázni a vasúti síneket a Belgrádból elindult szerelvény vonalán, ezután pedig kivezényelték a különleges alakulataikat, hogy összecsapásokat provokáljanak – jelentette ki Vučić, aki szerint a koszovói rendőrség le akarta tartóztatni a mozdonyvezetőt és az utasokat is. A szerbek nem értik, miért lenne provokáció a szerb örökségi értékekkel díszített vonat. Vučić emellett arra figyelmeztette Pristinát, hogy Szerbia a koszovói szerbeket megvédi az ellenük készülő albán provokációktól.

– Senkinek sem engedjük, hogy a szerbekre támadjon, biztosíthatom erről Európát és a világot – mondta. Ígéretet tett, hogy a történtekről tájékoztatni fogja Moszkvát, Pekinget, és Washingtont. Vučić hozzátette, hogy korábban már értesítette az EU-t is, de csalódott a brüsszeli reagálásban.

A személyvonatot tíz kilométerre a koszovói határtól, Raška városánál állították meg. Hashim Thaçi koszovói elnök a nap folyamán utasította Skënder Hyseni belügyminisztert és Shpend Maxhuni rendőrfőkapitányt, hogy még a koszovói határon minden áron tartóztassák fel a Belgrádból Kosovska Mitrovicába tartó vonatot, amelyet Pristina provokációnak és szuverenitása agresszív megsértésének nyilvánított.

Minta a Traianus EC jövőbeni fóliázására

Koszovói sajtóértesülések szerint a Donje Jarinje határátkelőhelyen jelentősen megnövelték a rendőrségi erőket, és csatlakoztak hozzájuk a Rosu különleges rendőri alakulat tagjai is. A vasúti szerelvény oldalán húsz nyelven szerepel a „Koszovó Szerbia része” felirat.

Koszovóban a NATO parancsnoksága alatt – a Magyar Honvédség részvételével – működő nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) tevékenykedik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek