Kötetlenül a kötött pályán: Rolling-NET Congress

iho/vasút   ·   2016.09.08. 12:42
rolling_congress0

Az EU célja az egész Európát összekötő modern és biztonságos vasúthálózat fejlesztése, ezért a közeljövőben számos nagyívű beruházás indul. A hazai kormányzat tervei szerint Magyarország 2014–2020 között az IKOP forrásainak 60, a CEF pénzeszközeinek pedig közel 90 százalékát fordítja majd vasútfejlesztési célokra, ezért nagy szükség van egy fórumra, ahol az iparág döntéshozói, fejlesztői és beszállítói érdembe találkozni tudnak.

Az idén október 18–19-én megrendezésre kerülő Rolling-NET Congress hiánypótló rendezvény a vasúti közlekedésben érdekeltek számára, ugyanis itt elsőkézből értesülhetnek a gördülő állományhoz kapcsolódó informatikai, távközlési, biztonságtechnikai és automatizálási fejlesztésekről, különös tekintettel az Internet of Things (IoT) vasúti területen történő alkalmazására.

A kétnapos Rolling-NET a vasútinformatikai újítások inspiráló prezentációin túl kiváló lehetőséget biztosít a kapcsolatépítésre, hiszen az iparág minden fontos szereplője képviselteti magát a rendezvényen, így a vasúti járműgyártók, üzemeltetők, fővállalkozók, rendszerintegrátorok, tanácsadók, kormányzati és nonprofit szervezetek.

A kongresszus különlegessége, hogy a Rolling-NET Coordinator segítségével a résztvevők előre megszervezhetik egymással a találkozókat, megbeszéléseket, valamint az első nap végén további kapcsolatépítési lehetőséget biztosítunk az esti rendezvényen.

Ízelítő a kétnapos kongresszus témáiból:

  • Utas-tájékoztató rendszerek
  • Fedélzeti WIFI-alkalmazások
  • Fedélzeti videó-felügyeleti rendszerek (CCTV)
  • Automatikus vonatvezérlési rendszerek (ATO)
  • Kommunikáció-alapú vonatvezérlés (CBTC)
  • Online jegyértékesítő rendszerek
  • GSM-R infrastruktúra és Train-to-Ground kommunikáció
  • Távközlési infrastruktúra
  • Az Ipari Internet (Internet of Things – IoT) vasúti alkalmazásai
  • Smart Rail, Smart City koncepció
  • Vasúti informatikai, távközlési, automatizálási és biztonságtechnikai eszközök és rendszerek

Amennyiben a Rolling-NET Congress felkeltette az érdeklődését, a rolling-net.comforth.hu oldalon további részletekről tájékozódhat és regisztrálhat a kongresszusra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek