Közlekedésbiztonsági tanévnyitókat rendeztek országszerte

iho   ·   2014.10.01. 10:30

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a fővárosi ünnepégen azt hangsúlyozta: több szervezettel összefogva azt a célt szeretnék elérni, hogy megismertessék a legkisebbekkel az alapvető szabályokat a biztonságos közlekedésük érdekében. Ez a pont szerepel a nemzeti közlekedési stratégiában is, és az elmúlt évben ötmilliárd forintot fordítottak a gyerekeket is érintő közlekedésbiztonsági fejlesztésekre - tette hozzá.

Halmosi Zsolt, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) alelnöke kiemelte, hogy szeptemberben egyetlen gyermek sem vesztette életét az ország közútjain balesetben. A statisztika folyamatosan javul, 1990-ben még 107 gyermek halt meg közlekedési baleset miatt - jelezte. Hangsúlyozta, hogy az unió 2050-re nullára akarja csökkenteni a közlekedési baleset halálos áldozatainak számát, de ehhez sok ember és szervezet összefogása szükséges.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke azt mondta, sokszor nehezményezik a közlekedők a  túlszabályozottságot, de tapasztalataik szerint amint lazítanak valamilyen szabályon, a közlekedők "túltolják a biciklit", sokkal lazábban veszik az előírásokat, magukat és másokat is balesetveszélybe sodorva ezzel. Ahhoz, hogy lazítani lehessen a közlekedés szabályain, a közlekedési kultúrát kell megváltoztatni, amihez jó kiindulópont az óvodások és az általános iskolások felkészítése - tette hozzá.

Vereczkey Zoltán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy elsősorban megelőző tevékenység a KRESZ-feszt, és ezt a folyamatot az OBB tudja megfelelően koordinálni. Hozzátette: nem megvédeni kell a gyerekeket, hanem alkalmassá kell tenni őket arra, hogy le tudják küzdeni a nehézségeket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek