Közmunka a Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesületnél

iho   ·   2014.06.30. 14:14

Somogy megye súlyos állástalanságának enyhítését kívánja megcélozni a Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület, ezért közmunkában épületgondnokot foglalkoztat a kapostüskevári MÁV-megállóhely épületének, és az ott helyet kapott gyűjteménynek gondozására, karbantartására. A karbantartási és az őrzési feladatokon kívül a látogatók fogadásában is segítséget nyújt majd a fenti munkakörben foglalkoztatott személy, tehát egyfajta kulturális közmunkáról is szó van.

Az egyesület júliustól szeptemberig történő munkavégzésre alkalmaz egy főt. A foglalkoztatás az egyesület által elindított értékteremtő közfoglalkoztatás és kulturális, vasúti közmunka program projektként a Kaposvári Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének, illetve az egyesület támogatásával,  valamint más külső személyek segítségével valósul meg.

Az egyesület szeretné, hogyha szeptember után is folytatódhatna a közmunkaprogram igénybe vétele, illetve tovább szeretné fejleszteni Kapostüskevár vasúti megállóhelyet, valamint időszerűvé vált a vasúti múzeum bővítése is, melyhez minden építőipari és egyéb támogatói felajánlást és segítséget szívesen fogad a szervezet a www.vasuttortenet.eoldal.hu címen megtalálható elérhetőségek valamelyikén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek