Látogatás a Siemensnek is gyártó ÖBB-nél

Vécsei László   ·   2011.07.25. 14:00
4

A Salzburgban eltöltött éjszaka után, hajnalban a fűtőházat meglátogatva az első InterCity vonattal Bécs irányába indultunk.

Salzburg állomás a Budapestről érkezett Kálmán Imre EuroNight vonattal

Még kissé álmosan, de annál eltökéltebben St. Valentin érintésével Linz következett. St. Valentin állomásán mindössze egy Wiener Lokalbahnos ES64U2 akadt lencsevégre, de Linzben már várt minket a TS Austria, amely a nagyjavításokon kívül még a Siemensnek is végszerel mozdonyokat. Más kérdés, hogy ezzel nem egyedül van így, hiszen a korábbi Arriva Werke Nord, jelenlegi Netinera Werke ER20 dízelmozdonyokat rak össze.

St. Valentin állomás, és a Wiener Lokalbahn flottájába tartozó Eurosprinter

Az ott dolgozók készségesen álltak rendelkezésünkre, kisebb nyelvi problémákat leküzdve végül engedélyt kaptunk a gyár nyitott területén a fotózásra. Számtalan Taurust, többek közt a GySEV legújabb matricás mozdonyát, a Liszt mozdonyt, és osztrák gépet talál itt az erre vetődő vasútbarát. Összefutottunk a Svédországba szállítandó Hector Rail mozdonnyal is. A hosszúra nyúlt linzi látogatás után Bécsbe, majd onnan Budapestre utaztunk.

Forgóváz saját, de a kerekek kölcsönből vannak az MRCE Dispolok egyik Taurusa alatt

A Hector Rail előszeretettel vesz használt mozdonyokat. A 182.531-es pályszámú gép a Dispolok flottáját szolgálta tíz éven át. Az első nagyjavításán jelenleg áteső gép már a svéd társaságnál szokásos nevet is kapott: LaMotta. Érdemes még megjegyezni, hogy az 1014-es mozdonyok (Sisi) nagysebességű testvéreit (1012) is a Hector Rail használja tovább

Nagyjavításon a GYSEV Liszt mozdonya

Sorsára váró 1142-es sorozatú villanygép Linzben. A felvételt Csató Márk készítette

Három, a német vasút tulajdonában lévő TRAXX pózol Csató Márk fényképezője előtt

A bécsi Westbahnhof-fűtőház meglátogatása közben, a javítócsarnok egyik vágányán érdekes mozdony várakozott, a Siemens új Vectron mozdonya egy mérőkocsi társaságában. A westbahnhofi forgatagban az osztrák vasút legújabb Werbelokját – a korábban tűzoltó, és Mozart matricát magán viselő –Polizeilokot. Sőt újra találkoztunk az utunk során addig háromszor látott Kyoto mozdonnyal is.

A legújabb Siemens mozdonycsalád, a Vectron egyik képviselője a westbahnhofi fűtőházban. A képen a kettes prototípus látható, amely a váltakozó feszültségű vonalakra készült, 6,4 MW az állandó teljesítménye, maximális sebessége pedig 200 km/h.. Az ipar 2010.június 29-én, Wildenrath-Wegbergben találkozhatott először a mozdonnyal, azóta a német nyelvterület vasútjain futja próbaköreit.

Az ÖBB legöregebb Werbelokja, a Kyoto mozdony egy combos InterCity vonattal indul Ausztria belsejébe. A felvételt Csató Márk készítette

A Polizeilok húz ki a westbahnhofi fűtőházba. A külön nem jelölt felvételeket a szerző készítette

Bevásárlás, majd bő egy órás várakozás után elcsigázott csapatunk a 67-es számú  Railjettel Budapest felé vette az utat. Megjegyzendő, hogy az Ausztriában igénybe vett vonatok mindegyike pontos volt, mindössze az Innsbruckból Salzburgba tartó Hotel Ibis német eurocity kocsikból kiállított szerelvénye késett pályaépítés miatt öt percet. A 67-es számú Railjet Wien Westbahnhofról öt perc késéssel indult el, ám Hegyeshalomba érve a késés eltűnt. A magyarországi szakaszon azonban 45 perc késést szerzett Budapestig. A magyar vasút területén utazva mindannyian beláttuk, Ausztria bizony más mentalitású ország.

Kapcsolódó hírek