Leállás Nagymányokon

iho/vasút   ·   2011.09.21. 18:02
kiskep3

Írásunkban már bemutattuk a Calamites Kft. által üzemeltetett nagymányoki feketeszénfejtést. Csak emlékeztetőül: saját hőerőművet telepítettek volna a területre, de addig is lakossági felhasználásra értékesítették a szén egy részét. Másik részét pedig Hidas-Bonyhád állomásán rakták vasúti kocsiba Ajka célállomással, annak ellenére, hogy Nagymányokon is van kiépült rakodó. Ennek használatát lakossági panaszok és egy környezetvédelmi szervezet feljelentése megakadályozta. Azaz közúti ráhordásra kényszerült a cég, és ez okozza a termelés megállását is. Szükséges volt ugyanis egy elkerülő út megépítése, de annak építési engedélyét megtámadták a bíróságon, az új eljárás kötelező volta miatt áll az építkezés és a termelés is, és Ajkára sem szállítanak – talán nem volt megfelelő a szén minősége? Vagy az alapvetően barnaszén feldolgozására épített erőműnek volt túl nagy fűtőértékű a feketeszén?

A kft. 17 000 tonna szén kitermelésére kapott engedélyt, ebből eddig kétezer-háromszázat  teljesítettek. A tervek változatosak és jövőbe mutatóak: szénelgázosítót építenének, sőt még újabb bányaterületet is kijelöltek Váraljánál.

Hidas-Bonyhádon dolgozik a Bobó Vörös Attila felvételén. Meddig tart a szenes leállás?

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.